Beküldte: Pegi


Hűtőventillátor beépítése


Az egész abból indult ki, hogy többektől hallottam már az abszorciós hűtők nyári problémáit.
Nevezetesen arról van szó, hogy ezek a hűtők – működési elvükből kifolyólag – hidegben tökéletesen hűtenek, de mikor szükség volna rájuk a nagy melegben, egyszerűen leáll illetve nem olyan hatékonyan megy a hűtésük.

Szóval: Írták az okosok (és ezt kéretik jó értelembe venni), hogy be kell építeni ventilátort a hűtő szellőzőrácsa mögé. Mintegy ezzel megsegítve a hűtő és a lakókocsi oldala közt létrejövő meleg levegő távozását. Kezdetben hitetlenkedve fogadtam a javaslatot, de valahol valaki említette, hogy a kempingben több (eleinte Német, Francia) lakókocsinál is látott hasonló megoldást.
Hát nekiláttam én is.
Levettem a szellőzőnyílást takaró lemezt. Ez a kép fogadott:
Mit ne mondjak, néztem "értelmesen".
Nekiláttam a műhelyben összeépíteni a 2 ventilátort. Igen jól mondom. Nekem nem 1 hanem 2 ventilátor kellett. :-)
Az egyiket egy ismerősöm hozta. Ez egy sima 12 V-s ventilátor. Ebből kapásból sikerült valahogyan kinyírnom egyet. Na ezután szóltam a fiamnak, hogy kéne valami izmosabb cucc, mert így a világ összes PC tápegysége nem lesz elég az én söreim hűtésére. :-DDD
Hozta is a gyerek. Hozott egy 24 V-s ventit, ami kibírta teszteléseimet.
Maradt még a másik “készletből” is, így hát gondoltam összekötöm a kettőt.

Többé-kevésbé sikerült is precízen megoldani. Az összes kötés forrasztva van, melyeket zsugorcsővel szigeteltem le a zárlat ellen.

(Köszönet érte anyagbeszerzőmnek, akit nevezzünk nemes egyszerűséggel csak HUGI-nak. Főállásban egyébként feleségként funkcionál :-D)

Mivel nem akartam, hogy a kábel időközben megfeszítse valamelyik ventilátort is, ezért inkább ráragasztottam ragasztópisztollyal a házukra: Mint a képen is látszik, a ventilátorokat egy sima szögvasra fogattam fel, átmenő csavarokkal, melyeket rugós alátéttel biztosítottam le. Önzáró anya lett volna az igazi, de nem volt itthon. Majd egyszer biztos kicserélem. :-) És íme a beépített cuccos: Maga a ventilátor (ok) ki-be kapcsolását a lakókocsiban a mosogató alá beépített kis kapcsolóval tudom megoldani. Ez nem más, mint egy kiselejtezett PC tápegység kapcsolója.

Szóval ennyi volna a nagy hűtő-hűtő projekt.
Aztán, hogy hogyan fog működni, mennyire segíti a hűtést, majd a nyáron kiderül. Mindenesetre vannak fenntartásaim, mert miután be lettek építve ezek a ventilátorok, elég szépen lecsökkent a természetes szellőzés rendelkezésére álló szabad keresztmetszet.
Ez akkor jelenthet problémát, mikor esetleg valamelyik (vagy ne adj’ isten mindkét) ventilátor megadja magát, illetve vadkempingnél, ahol nincs korlátlan áram, akkor lehet hogy visszájára fordul az egész dolog. Bár a vadkempinggel kapcsolatban megjegyezném, hogy ezeknek a ventilátoroknak az áramfelvétele minimális, de azért mégiscsak szippantják az energiát.
Szóval majd az idei szezon eldönti, hogy mit is csináltam.



Egyes munkafolyamatok igényelhetnek megfelelő szakmai ismereteket, képesítéseket. A munkát mindenki csak a saját felelősségére végezze, vagy vegye igénybe szakember segítségét!


Információ

Kategória
Cikk/hír/információ
Ország
Nem köthető országhoz

Kapcsolódó anyagok

Hűtőszekrény

Hűtőkkel kapcsolatos problémák és megoldások.

Hűtő infó

Hideget mindig úgy állítunk elő, hogy elvonjuk a hőt.

Beküldte: GaborApa

Munka akkumulátor információk

Egy kempingezőnek nem kell szakemberré válni, de az alapfokú ismeretek sok kellemetlenségtől kímélhetik meg.

Beküldte: GaborApa

Tavaszi felkészítés

A tavasz beköszöntével elkezd bizseregni valami....

Beküldte: okrauss

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.