Beküldte: okrauss


Az előszezoni kedvezményekről


Aki Nyugat-Európát célozza meg és teheti, hogy az elő- illetve utószezonban menjen, közel háromezer, többnyire jobb minőségű kempingben éjszakázhat max. 16 €-ért. Több rendszer is működik.

A legnagyobbat és legismertebbet a holland illetőségű kemping katalógus kiadó, az ACSI működteti ACSI Camping Card néven 2004 óta. Internetes címük http:www.campingcard.com, ahol nyolc nyelven (természetesen magyarul nem) jelenítik meg a rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat. A hálózat dinamikusan fejlődik. 2005-ben még csak 667 hely szerepelt a speciális katalógusban, a 2013-es szezonra már 20 ország 2504 kempingje csatlakozott a rendszerhez. A lényeg az, hogy kempingenként változó időszakban (jellemzően június végéig és szeptember elejétől) a katalógusban megjelentetett kempingekben 12, 14 vagy 16 €-ért két fő lakóautóval vagy kocsival és sátorral/lakókocsival éjszakázhat. Az árban benne foglaltatik az áramcsatlakozás (elvileg 6 Amper max. 4 kWh, de az adott kemping infrastruktúrájának megfelelően más is lehet) és napjában egyszer a meleg vizes zuhany használata (ha zsetonos a rendszer, adnak két zsetont, ha pénzérmével működik, levonják az árból). A kempingek egy részében 2011-ben bevezették az unoka kedvezményt, ami azt jelenti, hogy maximum három 5 éves, vagy fiatalabb gyermek tartózkodása is benne van az árban. Ez a lehetőség 2013-ban 527 kempingben áll rendelkezésre.

A kempingek kedvezményes ára csak a helyi vezetés üzletpolitikájától függ. Az ACSI CC ár néha csak pár centtel van a lista ár alatt, míg más helyeken akár 30-35% is lehet a különbség (de éjszakáztunk már június végén, a Francia Riviérán 15 €-ért, míg a szomszéd parcellán közel 50 €-t fizettek), melyet a hosszabb tartózkodásért adott kedvezmény tovább növelhet. 12 €-s kemping alig van, csak mintegy 10 %, viszont van sok nagyon jól felszerelt és jó fekvésű hely 14 €-ért 7=6 sőt 14=11 kedvezménnyel. A kempingek közel kétharmada a 16 €-s kategóriában van.

Az ACSI Camping Card rendszerhez nagyon egyszerű a csatlakozás. Meg kell venni a katalógust - mely 2012-től már kétkötetes - (melléklete a térkép, újabban kis füzet formában), ennek borítójában található a kártya, ezt ki kell tölteni és lehet indulni. A katalógus évenként növekvő áron (2005-ben még 4 €-ért, 2013-ben már 14,95 €-ért) kapható. Lehet interneten rendelni (ekkor postaköltség is felmerül), vagy Magyarországon a Karavándor Kft-nél, a Kempingvilág Kft.-nél, vagy a Suwenor Kft-nél megvenni. Ők általában a tavaszi Karaván Szalonon kinn vannak, és a standon árulják, de rendelni is lehet. A rendszerben lévő kempingek egy része is árusítja a katalógust, de ez bizonytalan. 2012-től új katalógust is kiad az ACSI, melynek melléklete a kártya. A 2013-as kétkötetes kiadványban a 2504 előszezoni kedvezményes kempingen túl az ACSI és a Holland Lakóautó Klub (NKC) által közösen kiválasztott 9000 lakóautó-parkoló is fel van sorolva. 2011 óta a kedvezménykártyát az ACSI 8600 auditált kempinget felsoroló nagy katalógusához is csatolják.

A kempingekben a kártya felmutatása elegendő a kedvezményhez.

Egy másik rendszer francia vállalkozás. CampingCheque néven működnek 1996 óta és 15 €-ért kapható csekkjükért ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtják, mint az ACSI CC hálózat. A részletes információk az Interneten a http:www.campingcheque.com címen érhetőek el kilenc nyelven, de magyarul nem. A hálózathoz 2013-ben 27 ország 627 kempingje tartozik, számuk évente kis mértékben nő. Az ajánlatban néhány táborhellyel szerepel pár egzotikus ország is, mint Marokkó és a Baltikum országai. Általánosságban elmondható, hogy ezek a helyek valamivel igényesebbek, mint az ACSI Camping Card hálózatának tagjai, de számos kemping mindkét rendszerben benne van. A katalógus is részletesebb tájékoztatást ad.

Ügyintézésük sokkal bonyolultabb. Előre meg kell venni a csekkeket. Két megoldás van: a papír alapú csekk és az elektronikus változat. Előbbinél be kell szerezni a két évig érvényes csekkeket. Ezek pillanatnyilag Magyarországon nem kaphatóak, a legközelebbi beszerzési hely az osztrák Camping Club irodája (Bécs, Schubertring 1-3, www.campingcheque.at), de a Cseh Köztársaságban is van értékesítési hely (Camping Cheque Czech Republic, Camping Praha Klanovice, V Jehličině 391, 190 14 Praha 9, www.campingcheque.cz). Lehet interneten vagy telefonon is rendelni bankkártyás fizetéssel. A csekkek kiállítási költsége alkalmanként a darabszámtól függetlenül 8 €. Külön kell megvenni évente a katalógust (6 € + 3.50 € postaköltség), melyhez térkép is tartozik. A lejárt és fel nem használt csekkeket némi ügykezelési költség fejében átváltják érvényesekre.

Az elektronikus változathoz adnak egy chipkártyát, mely Interneten a franciaországi központi irodánál igényelhető. Erre tölthetők fel a hálózat kempingjeiben az interneten vagy telefonon rendelt és átutalással vagy bankkártyával (VISA Classic, EC-MC) fizetett csekkek és erről vonják le a kempingek a felhasználást elektronikus úton. A kártya előnye, hogy akár utazás során is lehet vásárolni és feltölteni csekkeket. Két változata van, a 2010-ben bevezetett Silver Card, melynek feltételei mindenben megfelelnek a papíralapú csekkekének és a 2006 óta kibocsájtott Gold Card. A korábban fekete kártya 2010-től arany színben került kiadásra, de a régiek is érvényesek. A Gold Card díja 3 évre 45 €. Előnye, hogy az ügyintézési költség alkalmanként csak 4 €, a katalógust ingyen megküldik és bizonyos további kedvezmények is járnak vele (évente háromszor megküldik a CampingCheque magazinját, egyes kempingek bizonyos többlet szolgáltatásai kedvezményesen vehetőek igénybe, stb.). A Gold Card-hoz tartozik egy hűségpont gyűjtő rendszer is. A pontokkal a kedvezményes, vagy ingyenes kártyahosszabbítás mellett bizonyos tárgyakat (póló, anorák, karóra, stb.) lehet vásárolni.

Mindkét rendszer leginkább Franciaországban terjedt el (itt van a helyek közel 40 %-a), de bőségesen található a két és félezer kedvezményes táborhely közül Hollandiában (az ACSI helyek több, mint 15 %-a, a CampingCheque helyek közel 5 %-a), Olaszországban (a helyek csaknem 10 %-a), Németországban (10 illetve 7 %), Spanyolországban (7 %) és Ausztriában (kb. 2-4 %). Elvétve találhatunk kedvezménnyel igénybe vehető kempingeket Lengyelországban, Portugáliában Görögországban, Andorrában, Romániában és Norvégiában, 1-3 tucat ilyen kemping van, Magyarországot is beleértve, további 10 országban. A helyek döntő többsége a frekventált üdülőkörzetekben (tengerpartokon, hegyvidéki üdülőhelyeken) található, de néhol ötletszerűen. Alig van kedvezményt nyújtó kemping például a Riviera közel 400 kilométeres olasz szakaszán. Ugyanakkor egyes helyeken 4-5 hely is található pár kilométeren belül.

Mindkét hálózatban szép számmal van a hosszú tartózkodást további kedvezménnyel (pl. 7=6, 10=8, 14=11, 30=25) ösztönző kemping. A helyi adók (pl. a francia tax sejour, a horvát, szlovén vagy magyar idegenforgalmi adó, környezetvédelmi adók) nem része a kedvezményes árnak, azt külön ki kell fizetni. Hasonló a helyzet a kemping egyéb szolgáltatásaival, mint például az erősáramú kábel felcsatlakoztatásával.

2011-ben kezdte el működését egy harmadik, szintén bemutatóra szóló kártyával működő rendszer Best Deal Camping Card néven. Ez egy másik holland kempingkatalógus kiadó, a Camping Wijzer kezdeményezése, a rendszerrel a csak flamand nyelven elérhető honlapjukon lehet megismerkedni (http:www.campingnavigator.com/best-deal.aspx). Erről a helyről számos kisebb terjedelmű tematikus és területi kempingkatalógust is le lehet ingyenesen tölteni. 2012-re 23 országból 871 kempinget vontak be a hálózatba. Itt sincsenek fix árkategóriák, de tipikus a 16 € körüli érték. Újdonság a rendszerben, hogy számos kemping megosztja az elő- illetve utószezont és két árszintet alkalmaz. Nagyobb a kedvezmény a főszezontól távolabb eső időszakokban, míg a főszezonhoz közeli periódusban magasabbak a még mindig kedvezményes árak. A katalógus és a kártya a fenti internetoldalon ingyenesen igényelhető, de magyarországi ügyfelek számára még nem érhető el.

GPS-t használók, több mint harmincezer európai kemping adatai között, mindhárom katalógusban felsorolt helyek koordinátáit megtalálhatják az interneten pdf fájlokban : http:users.telenet.be/leo.huybrechts/camp.htm A http:www.archiescampings.eu/. címen pedig a különböző gyártmányú GPS készülékekbe érdekes pontként (POI) áttölthető fájlok találhatóak meg.

Létezik egy negyedik rendszer is kb. 2008 óta, mely mintegy felében átfedi a korábban ismertetett hálózatokat, és a német Autóklub, az ADAC kemping katalógusához kötődik. Ez a kiadvány két kötetben (Észak-Európa, azaz Németország, Benelux államok, Skandinávia, Brit Szigetek, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Balti államok, Oroszország illetve Dél-Európa, azaz Ibériai félsziget, Franciaország, Olaszország, Svájc, Ausztria, Magyarország, Ex-Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Görögország, Törökország) mintegy 5400 kempinget sorol fel részletes adatokkal és öt szempont szerinti értékeléssel. A kötetekhez adnak egy-egy külön kartonlapot, melyből kiemelhető kártya (ADAC Campcard) felmutatásával hasonló kedvezményeket lehet kapni, hasonló időszakokban ugyanazon szolgáltatásért (két fő, lakóautó, villany, stb.), mint az előbb ismertetett rendszerekben. Ezek a kempingek a katalógusokban feltűnően meg vannak jelölve. Itt a kedvezményes ár nem egységes. Bár jellemző a 12-16 €-s érték, vannak kempingek, ahol a 30 €-t is meghaladja a kedvezményes tarifa. 2010 óta az ADAC camper-port-okat felsoroló kiadványához (Stellplatz Führer) is csatolják a kártyát. Az egyes kötetek itthon a Kempingvilág-nál és részben a Levanter Kft.-nél szerezhetőek be. Interneten is megrendelhetőek. Külföldön számos web áruházban 19.90 € egy kötet ára és a CD melléklettel kiegészített változatot is árusítják. Ilyenkor természetesen postaköltség is felmerül. 2012-ben mintegy 1600 kemping és 400 camper-port ad kedvezményt az ADAC kártyára. Ezek a kempingek az egyes katalógusokhoz csatolt térképen megkülönböztető módon vannak jelölve és listájuk a legfontosabb adatokkal (kedvezményes ár és időszak, e-mailcím, telefonszám ADAC katalógushivatkozás) az ADAC katalógus honlapjáról pdf formátumban letölthető.

Bármelyik hálózatra építve nagyon jó túrákat lehet lebonyolítani, de nagyban könnyíti a tervezést, ha több hálózat helyeivel számolhatunk. Figyelni kell arra, hogy az egyes kempingek melyik időszakban ajánlják a kedvezményt. Arra is van esély, hogy július közepéig, vagy még tovább kedvezménnyel igénybe vehető kempinget találjunk.

Összegezve aki kedveli az elő- és/vagy utószezont annak nagyon jó lehetőséget kínálnak ezek a rendszerek. A kedvező ár mellett nagy előny, hogy a katalógusokban megadott helyeken a vándor biztos lehet benne, hogy egy meghatározott minőségű kempinget talál. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy ezeket a kedvezményeket két felnőtt utazására optimalizálták. Ha a társaság nagyobb, a többiek után teljes tarifát kell fizetni. Ez jelentősen változtathatja az összképet, mert ezek a kempingek az átlagosnál jobb (tipikusan három és négy csillagos) és ezzel drágább helyek.

Mára az elő- és utószezon kempingezőinek túlnyomó többségét adó nyugdíjas párok annyira megkedvelték az ismertetett rendszereket, hogy számos kempingben április-májusban is találkozhatunk, ha nem is elviselhetetlen, de korábban soha sem látott zsúfoltsággal.







Tetszik?

Információ

Kategória
Cikk/hír/információ
Ország
Nem köthető országhoz

Kapcsolódó anyagok

Klubkártya ismertető és igénylés

Kempingmánia Klubkártya

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....