Szigetköz Halrekesztő zárás

Mára már hagyománnyá vált, hogy egyik horgász cimborámmal és gyerekeinkkel egy éjszakát kint töltünk a Szigetközben. Most a Halrekesztő zárásra esett a választásunk, fehérlő kavicspadja ideális sátorozó hely. A gyerekek egy pillanat alatt birtokba vették.

Első és legfontosabb feladat az ebéd elkészítése volt, ami paprikás krumpli lett szigetközi recept szerint, ami éppen nálunk van azt kell belefőzni....

A kék lagúna, ami zöld, de a miénk, még talán egy évig, amikor is ezt a részt is felduzzasztják a szigetközi rehabilitáció keretin belül. A srácok még elmondhatják majd, hogy a meder alján gázoltak és fürödtek, ha majd kihozzák ők is ide a gyerekeiket.

Táborhelyünket a legmagasabb ponton állítottuk fel, mert itt volt egy kevéske árnyék, és az előző táborozó csapat is itt csinált tűzrakó helyet, sőt még némi tűzifát is hagytak nekünk.

Következett a horgászat, ahol is fiam fogta a nap legnagyobb halát, büszke is volt rá! Én hiába próbáltam meg mindent, a feeder botokkal csak pár darab karika keszeget fogtam. Erősen apadó víznél, egyre kevesebb hal mozgást láttunk, de a kedvünk az töretlenül jó volt. Estére szalonna sütést terveztünk, aztán éjszakai horgászatot.

A suszter maradjon a kaptafánál, az esti szürkületben nem bírtam tovább, pergető botot ragadtam és elindultam a folyón lefelé, módszeresen kutatva az elveszett halak után. Kitartásom jutalma egy szép domolykó lett amit az erős sodrós részről kemény fárasztással sikerült csak partra kormányoznom. Cimborám a távollétemben fogott egy kis süllőt feederrel, ami az éjszakai pecához megadta a kezdő lelkesedést. A lelkesedés aztán egyre lankadt, mert egész éjjel egy árva kapásunk sem volt, megunva a pecát eltettük magunkat, hogy hajnalban újult erővel folytassuk a horgászatot.

Hajnalban a tűz felélesztése után, megint pergetni indultam a feltűnően csendes vízen. Sehol egy rablás, sehol egy loccsanás, semmi nyoma halaknak, hiába a Duna az ilyen....
Azért ismét csak kipattintottam egy domolykót, a sodrós részről, most is csak itt fogtam halat. Balinoknak nyomát sem láttam. Visszamentem a táborba, egy kiadós tábori kávéra vágytam, dunai kavicspadon rotyogó kávé illatával, a hajnali nap melengető fényében, méláztam, amíg fel nem kelt a fiam, akivel aztán nekivágtunk ismét balinokat keresni.

Srácom egyre rutinosabban dobált, élvezte ahogy jó messzire behajította aztán gyorsan tekerte is vissza. Mondtam neki, hogy lassítson mert néha kiugrott a wobbler a vízből. Megfogadta a tanácsomat és lassan tekerte fel a damilt, egyszer csak felkiáltott: Apa halat fogtam!! Türelmesen fárasztotta és amikor már a part közelében volt a hal akkor kivettem. Mindketten örültünk a kis balinnak, mert ez volt az első pergetett hala! Egyébként a túra egyetlen balinja is ez a kis balin lett.

Mikor a nap már melegen sütött, megszáradt cuccainkat összepakoltuk és búcsút vettünk a zárás dübörgő vizétől. Jövőre is megyünk majd......