Beküldte: Kata


Spanyol körút lakóautóval


Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona 2007 május

Már a hideg téli estéken elkezdtünk készülni erre az utazásra.

Számtalan olvasnivaló várt ránk mind nyomtatott, mind internetes formában. Megnéztünk néhány útifilmet is, ami szép volt, de sajnos nem volt szinkronban a képi anyag az alámondott információkkal. Ennek ellenére lelkesen készültünk, és vártuk az indulás napját.

Megbeszéltünk, hogy bármi történjék is, még csütörtökön este elindulunk, jussunk bármeddig, nem baj, ha még Magyarországon alszunk, de legalább elindultunk és a reggeli készülődés idejét lerövidítjük. Ezen a napon még az oviban gyereknapi ünneplés volt (ezt miattunk hozták előre erre a napra J), így csak este 8 után, de elindultunk. Este a Somló lábánál a Flamingo étterem parkolójában aludtunk (47.1277735, 17.3623206). Fizetni nem kellett, de vennünk kellett valamit, így két ásványvízzel gazdagodott a készletünk.

Pénteken elég sok időt eltöltöttünk a Falle áruházban, és elég kényelmesen haladtunk, így aznap még Olaszországban aludtunk egy teljesen automatizált lakóautós parkolóban. Nagyon kellemes volt, Ambrusnak kényelmes fákkal. Reggel 1 eurós vízfeltöltés és szennyvízleeresztés, 1 eurós WC ürítés, 4 euró a parkolásért. Minden automata. Indultunk tovább. Franciaországban mikor besötétedett már a spanyol határ előtt nem sokkal, borzasztó szeles, esős, viharos idő lett. Nem mentünk tovább, megálltunk egy nagyon kellemes, parkos, benzinkúti parkolóban (lakóautós szennyvíz-leeresztési és vízfeltöltési lehetőséggel). Igen nehezen aludtunk el, mert nagyon erős szél volt. Sorra álltak ki a lakók és egyéb autók. Reggelre minden hely megtelt.

Vasárnap reggel izgatottan indultunk tovább, mert még sok kilométer volt előttünk és nagyon szerettünk volna estére Córdoba-ba érni, mert a pünkösdi körmenet nagyon szép arrafelé. A határátlépéseket nem vettük észre csak abból, hogy más nyelven, íródtak az útjelző táblák. Ahogy átléptük a francia-spanyol határt és örvendeztük a spanyol autópályának, mellénk húzott egy BMW típusú autó három egyenruhással és igazolványt ablakukra nyomva mutogatva, jelezték, hogy kövessük őket. Pont jött egy kijárat, de a helyzet nem volt túl bizalomgerjesztő, nem is akartunk nagyon eltávolodni a pályától, így nem mentünk tovább és szépen lelassítva a kijárati út leállósávjába félrehúzódtunk. Természetesen a BMW is félreállt, mert látta, hogy nem akarjuk követni. Az autóból dühösen kiszállt egy alacsony, igen lebarnult, középkorú egyenruhás és nagyon vehemensen követelte, hogy mutassuk meg a készpénzünket. Természetesen csak spanyolul beszélt (angolul nem). Állítása szerint Interpol-os nyomozó és drogot keresett, amit állítólag a pénzben átitatva (?!) csempésznek. Szerencsére nem volt elöl sok készpénz, csak amit a pályadíjakra tároltunk a hamutartóban. Ezután kérte az útleveleinket, amit szintén hatalmas szipákolással végigszaglászott és dühösen dobott mindent vissza a kesztyűtartóra. Még pénzt követelt. Nem hitte el, hogy csak ennyi van nálunk. Ekkor megmutattuk Gábor irattárcáját és mutogattuk benne a bankkártyát, hogy mi azzal szoktunk fizetni. Az irattárcát kézből kikapta a félig lehúzott ablakon, majd kotorászott benne, talált még 50 eurót és mondta: Van itt még pénz! (A széfben persze volt még több is, de azt minek mutogassuk J) Igen feszült volt a hangulat, mert hátul Ambrus ekkorra már morogni kezdett, ami tőle igen szokatlan, eddig még soha nem morogott életében. Miközben zajlott az egész esemény, a BMW hátsó ülésén ülő másik egyenruhás ember időnként egy CB rádióba beszélt, vagy legalább is úgy tett. Mivel több pénzünk nem volt, mindent visszadobott, és mondta, kövessük őket be a rendőrségre. Az ember bepattant az autójába, mutogatott közben, hogy kövessük. Nos, nem siettük el a dolgot, elég nagy rendetlenséget hagyott maga mögött, amit komótosan rendbetettünk, s mivel addigra Ők szem elől vesztek, mi két záróvonalat átlépve visszamentünk az autópályára, és folytattuk utunkat. Máig nem vagyunk benne biztosak, hogy mi is történt velünk. Szerintünk szélhámos volt. Lehet, hogy túl kis címletű pénzeket adtunk egyszerre a kezébe, így nem érte meg neki, hogy ellopjon 50 eurót és továbbálljon vele. Ha kezébe kapott volna néhány százast-ötszázast lehet, hogy megtudtuk volna kik is Ők. Meg talán akkor is, ha nem állunk le az út szélére, amikor az igazolványával hadonászott.

Ha valóban rendőrök lettek volna, akkor talán nem ilyen letámadó stílusban viselkednek a turistákkal, főleg nem a két kisgyerek előtt. Akkor az is valószínű, hogy a következő pár száz kilométernyi autópályán még megállítottak volna. Ezen még egy darabig aggódtunk.

Hát így kezdtük a spanyol nyaralásunkat: Welcome to Spain!

Minden viszontagság ellenére estére meg érkeztünk Córdoba-ba. Az út előtt a http:www.womo-sp.org/ stellplacclistából Gábor kinézett jó pár helyet a műholdas képek segítségével. Córdoba-ban az első placc nem jött be (VW-vel talán). Nagyon kis helyek voltak. A második már jónak bizonyult. Egy lakóövezet parkos parkolójában éjszakáztunk (37.8738118,4.7772619), a Guadalquivir partján, éppen szemben a kivilágított Alcazár-ral. Másnap reggel frissen, üdén indultunk sétánkra. Sajnos Pünkösd hétfő ellenére az Alcazár zárva volt, viszont Mezquita nyitva állt előttünk és csodálatos szépségével kárpótolt bennünket. A Patio de los Naranjos gyönyörű sötétzöld ciprusai között üldögélve néztük gyermekeink futkározását. A Mezquita-nak megszámlálhatatlan oszlopa van, és arab krónikások szerint annyi íve lett, ahány nap van egy évben. Nem számoltuk meg.

Córdoba-t elhagyva Sevilla felé vettük az irányt, este Sevilla elővárosában, Dos Hermanos-ban az út során először, beálltunk egy kempingbe. Szerencsére csekélyke spanyol tudásunkkal mindenütt elboldogultunk, az angolt ritkábban használtuk. Sevilla szépsége számunkra elbűvölőbb volt, mint Córdoba-é. Természetesen megnéztük a katedrálist, felmentünk a Giralda-ba, megcsodáltuk Kolombusz (Cristobal Colón) sírját, amit épp felújítottak, és megnéztük az Alcazár-t is. A Giralda-ba való fel és lejutás egészen egyszerű volt, mert nem lépcsők vezetnek fel, hanem egyenes lejtők vezetnek fel/le és panoráma leírhatatlan. Az óváros épületeinek tetején sok úszómedencét is felfedeztünk. Sevilla-ban nehezen találtunk parkolóhelyet, de végül találtunk egy olyat, ami ingyenes volt és ahol aludni is lehetett volna. Ezt a parkoló őr bácsi (aki nem kért pénzt, neki ez az állása!) is megerősítette (37.391739,-6.008201).

Városnézés után továbbindultunk és Conil de La Frontera-ban aludtunk meg az Óceán partján (36.2717642,-6.0880805), egy hatalmas homokos beach szélén.

Reggel miután összeszedtük életünk legnagyobb és legvastagabb kagylóit, Mátét pedig kimentettük egy öblöcske vizéből, ahová ruhástól esett, átszaladtunk Tarifa-ba lazításként és folytattuk a strandolást. A helyet nem véletlenül nevezik szörfparadicsomnak. Egész nap folyamatos és egyletes szél mellett szelték a habokat a szörfösök, kite-osok, akik az egyéb verziókat is használták, mint pl. homok-kite gördeszkán vagy triciklivel, vagy görkori vitorlával. Sok-sok kilométeres és nagyon széles homokos a part.

Este kisétáltunk Európa legdélebbi csücskébe, illetve ameddig lehetett, mert a legdélebbi csücsköt katonai létesítmény zárja le. A séta igen csípősnek bizonyult, mivel az erős szél hordta ránk a homokot és ezernyi apró szúrást kaptunk. Sajnos éttermet nem találtunk nyitva, mindenki bezárt úgy 8 óra tájban, ami a déli népeknél igen szokatlan. Talán még nagyon előszezon volt. Este az erős szél miatt inkább bementünk a városkába egy üres grundra, ahol más lakók is sorakoztak (36.0177216,-5.6103599).

Gibraltár-ba vezető utunk igen érdekes volt, mert az útjelző táblák sehol sem jelezték, hogy merre kellene mennünk (persze azért IGO tudta). Ennek magyarázatát később a gibraltári taxis-idegenvezetőnktől tudtuk meg – a spanyolok annyira haragszanak az angolokra, a gazdaság, a korábbi EU csatlakozás és történelmi ellentétek miatt, hogy csak az utolsó, elkerülhetetlen pillanatban jelzik, merre is kell menni.

Lakóautóval nem érdemes a határon átmenni, mert Gibraltár annyira zsúfolt, hogy ekkora parkolóhelyet nem lehet találni. Ambrust pedig fél évvel előtte be kellett volna jelentenünk, 48 óránál nem régebbi külön oltás és papír kellett volna és még nem is lehet tudni mi minden a karantén elkerülése végett.

A spanyol oldalon természetesen az összes parkolóhely fizetős. Már be is dobtuk volna a nem kevés pénzt, amikor a parkolóellenőr közölte, hogy két jegyet váltsunk, mert a lakó hosszú. Erre Gábor begőzölt és addig ment, míg vége nem lett a fizetős szakasznak. Elmentünk a határ előtt, és a keleti oldalon, a tengerparton már lehetett ingyen parkolni. Ez a hely kb. ugyanolyan távolságra volt a határtól, mint az a fizetős rész. (36.1550364,-5.3395839).

Ráadásul továbbindulás előtt itt egy ivókútról még a víztartályt is feltöltöttük.

A határon tehát gyalog érdemes átsétálni. A kocsik csomagtartóját átnézik és a nagyobb táskákat is. Olyan, mint régebben a mi határaink voltak. A magyar határ óta (leszámítva az „Interpolos” kalandot) itt először kérték az útlevelet tőlünk. Odafelé az angolok alaposan megmutatják, hogy ez a rész nem Spanyolországhoz tartozik. Visszafelé pedig a spanyolok kutakodnak a retikülökben.

Az ellenőrzés után azonnal van turist info, ahol lehet taxit bérelni. Ezek általában 9 személyes családi autók. A tarifa 95 euró lett volna, de felkínálták a lehetőséget, hogy együtt utazhatunk egy német házaspárral és akkor csak 50 euró az összes fontosabb belépővel együtt. Megnéztük a majmokat, a cseppkőbarlangot és a Katonai Múzeumot is. A majmok valóban lopósak, egy családtól elvették a gyerekek innivalóját, amit a két gyermek sírva nehezményezett. A majom azonnal elvonult a szakadékba, ahol utánanézve láttuk a kiábrándítóan sok szemetet. Talán alpinistákkal lehetne kitisztíttatni. Miután visszaszálltunk az autónkba és elindultunk, egy majom menet közben, a nyitott ablakon bemászott körülnézett, mi sikítottunk majd távozott. Szerencsére Gábor sikítás helyett fotózta a látogatót.

A katonai múzeum nagyon érdekes volt, találtunk egy ajtót, ami mögött felöltöztetett angol katona szólított fel bennünket, hogy álljunk meg és mondjuk meg kik vagyunk. Gyermekeink sokszor visszamentek, próbálgatva a fotocella működését. Az egyik lőrésből, pedig a gyönyörű kilátás mellett megláttuk a parkoló lakónkat is.

Sofőrünk még induláskor elnézést kért, hogy sem a német nyelvet, sem a magyart nem beszéli, de angolul az egész utat végigbeszélte. Történeteket mesélt Gibraltár-ról, beszélt a házakról, emberektől, történelemről. Nagyon fáradtan érkeztünk vissza a lakóhoz, feltöltöttünk a strand ivóvizéből és tovább indultunk. Az esti strandolás már Estepona-ban történt egy olajfa ligetes parton (36.4147102, -5.1630945).

Másnap irány a csodaszép Ronda. Az El Tajo-szurdokban – amelyet a Guadalevín ( most éppen csendes) vad hegyi patak szel át – fekszik a gyönyörű városka, tele szűk utcákkal. A Puente Nuevo híd alatt 160 méter mélyen folyik a patak, ami fantasztikus látványt nyújt. Meglátogattuk a mór király palotáját. A palotában egy barlangi lépcsőn lebotorkáltunk a vízhordók útján a patak partjára, mely így is fárasztó volt, hát még néhány literes vizeskorsóval a kézben, vagy éppen fejtetőn. A palota kertje természetesen gyönyörű, tele fákkal, virágokkal, csurgókkal.

Az estét már Málaga és Torremolinos határán egy strand parkolójában töltöttük (36.6475737,-4.4753196), ahol sorban egymás mellett sok főleg spanyol lakókocsi és letelepített lakóautó állt.

Az esti grillezés után gyönyörködtünk a számunkra szokatlanul későn (23h) lemenő nap fényében. Másnap ellátogattunk Antequera-ba, bámulatos építményeit is megcsodáltuk, amik eredetéről nem sokat lehet tudni, csak azt, hogy kb. 3000 évesek és fogalmunk sincs róla, hogy ekkora köveket, hogyan tudtak egymásra rakni.

Este újra a strand parkolójában aludtunk, csak most kicsit arrébb, mert gyermekeink (és szüleik is) nehezen szakadnak el a tengertől. Ez a rész jobb, mert itt nem kell átmenni az úttesten, ha a partra szeretnél menni (36. 648639,-4.474874).

Másnap megnéztük a csodálatos Marbella-t is, sétáltunk tengerpartján, ami jól láthatóan felkapott, kissé rongyrázós strandszakasz, de Marbella óvárosa már csendes és nagyon hangulatos. Egyik kis bárjában ettünk tapas-t és ittunk Tinto de Verano-t. A fiúk kaptak egy-egy bika pólót, amit igen büszkén viselnek azóta is.

Este egy granada-i kempingben aludtunk, ahová már délután megérkeztünk és végig mostuk a szabadidőnket. Másnap megnéztük Granada-t, illetve az Alhamra-t, ahová szerencsére a kempingben előre megváltottuk a jegyünket. A bejáratnál egy külön sor van az előre megváltottaknak, és lényegesen gyorsabban haladtunk az egyébként is rövidebb sorban. Ami némi nemtetszést váltott ki bennünk az az volt, hogy a lakók számára kijelölt parkoló a buszparkoló volt, ez volt a legtávolabbi rész a bejárattól (persze a buszosok felvitték utasaikat a bejárathoz és úgy mentek vissza a parkolóba), de a legdurvább az volt, hogy a díja többe került, mint négyünknek az összes belépő. Viszont az Alhamra minden egyes része csodálatos volt. Pihentünk a Puerte del Vino-ban (borkapu, ahol régen a borkereskedők lerakták a portékáikat és a citadella lakóinak adómentesen mérték ki), vettük egy Tapas könyvet, és figyeltük az óránkat, mivel az „igazi” Alhamra-ba csak az előre megadott időpontban léphetünk, amit ha lekésünk akár egy perccel is, nem engednek be. Az oroszlános udvar névadói egy külön teremben voltak, mivel épp felújítás alatt állt az udvaruk, így megcsodáltuk a kilátást az Alcazaba erőd tetejéről, bebarangoltuk a Generalife-t, az emírek nyári rezidenciát. A nyári „lak” építészete kevésbé érdekes, azonban a kertje fantasztikus, tele pavilonokkal, ciprusokkal, virágokkal. A legenda szerint az utolsó granadai király, Boabdil az egyik fa tövében hallgatta ki, amint KEDVENC feleségének udvarolt egyik vezére. A vezér sorsáról nem szól a legenda, de nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy sejtsük mi történt vele.

Granada-t elhagyva egy városka tengerparti parkolójában aludtunk, amihez – aznap kicsit hűvösebb, szeles idő lévén – számunkra fontos játszótér is volt.

Másnap irány Nerja, ahol megnéztük az őskori rajzokkal díszített barlangokat. A rajzokat sajnos nem közvetlenül a sziklán láthatjuk, csak egy kukucskálón keresztül, de így is egészen más érzés, mint a tankönyvek oldalain nézegetni. Emellett, csodálatosan szép a barlang, tele cseppkövekkel. Hihetetlen méretű cseppkőoszlopokat láttunk, némelyikük eldőlt az évszázadok során. A barlang nem Nerja-ban, hanem mellette keletre Cuevas de Nerja-ban található. Nerja-ban természetesen megnéztük Európa balkonját is.

Este úton egy parkplacclistás célpont felé észrevettük, hogy a parton a pálmák között szétszórtan lakók ”bujkálnak”. Mi is lementünk itt a partra és egy csodálatos tengerparti helyen aludtunk, ami annyira megtetszett, hogy ott töltöttük két napot. Az első nap reggelén arra ébredtünk, hogy valaki dudál. Először azt gondoltuk, hogy most elzavarnak bennünket, hiszen itt nem volt szabad kempingezni, (ezt később, egy bizonyára véletlenül kidöntött jelzőtáblán mintha láttuk volna), de kiderült, hogy csak (!) a kenyeres autó érkezett meg a friss pékáruval. Reggeli után elmentünk friss halat vásárolni, útközben megcsodáltuk a homokszilák varázslatos látványát. Első nap napközbenre egy holland házaspár „durván (kb.30 méter)!” közel jött hozzánk, de estére elmentek. (37.3502435,-1.6800085).

Majd tengerpartoztunk egész nap, miután kiástuk a lakónkat. Ugyanis a lehető legközelebb szerettünk volna állni a parthoz, de a látszólag száraz kavicsos rész alatt kb. 5 cm-től vizes volt már a talaj, amit nem láthattunk előre. Így a Csigalakó beásta magát. Számunkra meglepő módon azonnal ott termett segíteni a két angol lakóautós kezükben egy-egy gyalogsági ásóval, felajánlották a vadonatúj napozó gyékényüket is, hogy azon másszunk ki, de inkább a gumiszőnyegeink mellett döntöttünk. Miközben kipakoltuk a garázsból a nehezeket: Ambrust, tartalék vizet, kerékpárokat, stb., a többi lakóból is odajöttek segíteni. A lakatlan tengerparton hirtelen tucatnyian ott teremtek, és a második nekifutásra ki is toltuk a sáros homokból a Csigát. Nagy megkönnyebbülés volt, amit némi mézes pálinkával meg is köszöntöttünk. A tenger hullámai csodálatosak voltak, nagy és lakatlan homokos tengerpart, ahol a lakóautó minden előnyét élvezni lehet. A hely annak ellenére, hogy a városka határán kívül van, teljesen rendben tartott, a rendőr naponta háromszor, négyszer megnézi, hogy minden rendben van-e. Nem zavar mindössze végigmegy a parton a terepjáróval. A Toi-Toi WC-t szippantják (remek kazettaürítő hely), a kukákat ürítik (bár hajnali órában), rendszeresen irtják a szúnyogokat és a strand „lábmosójának” vize tökéletesen alkalmas fürdésre és főzésre is.

Sajnos ott kellett hagynunk álmaink partját és tovább folytatnunk utunkat. Playasol-ban megnéztük mit tud tenni a szél a homokkővel. (A parkplacclista szerint itt aludni is lehet (37.5635210, -1.3133037).

Valencia-ba délután érkeztünk, ahol egy nehezen megtalált parkoló után indultunk városnéző sétánkra. A piac egyedülálló szélkakasai minket is lenyűgöztek, bár a piacot sajnos zárva találtuk. A város virágkarneválra készült és egy csodálatos szentképet nézhettünk meg virágszirmokból kirakva. Az egész Valencia az ünnepre készült, bármerre néztünk virágos erkélyeket, utcán felállított péksütemény-virág kompozíciókat láttunk. Elcsodálkoztunk, hogy itthon meddig maradna érintetlenül, mert Valencia-ban csak egy hevenyészett kordon vette körül az összeállításokat. Esténket egy városka utcáján töltöttük, természetesen tengerparton, bár a fürdés most elmaradt.

Barcelona-t délután értük el. A városon át kellett mennünk, hogy megtaláljuk Ficsorék kempingjét (Nagyon köszi!!). Aggódva néztük a navigációt és felkészültünk egy hosszas dugózásra. Azonban dugó sehol sem volt, egyik útról a másikra mentünk, félig a föld alatt, néha felette, ennek következtében úgy szeltük át Barcelona városát, hogy szinte észre sem vettük. El Masnau kempingje szép kilátással bír a tengerre. Épp szerencsére egy motoros találkozó volt, így a legjobb kilátású felső részen parkolhattunk. A kemping zsúfoltsága ellenére nem volt különösebben zajos, a medencéje pedig úszáshoz nagyon kellemes. Gyermekeink azonnal birtokba vették és újra kivehetetlenek lettek a vízből. Másnap reggel indultunk el barcelonai felfedező utunkra. Miután egy kellemes légkondicionált, halk Vivaldi zenét sugárzó hévvel elértük Barcelona főterét, megkerestük a turista információt. A Bus Túristic két napos jegyét választottuk, így bármikor bárhova elmehettünk a föld felett és kicsit megpihenve is csodálhattuk a várost, nem is beszélve gyermekeink boldogságáról. Gaudi építészete minket is lenyűgözött, és igazán sajnáljuk, hogy házunkat nem ő tervezte. Két napig barangoltunk a városban, cserélgetve a piros, kék és zöld buszvonalakat, megnézve a legfontosabb látványosságokat, de még így is maradt bőven látnivaló. Talán a legemlékezetesebb a Gaudi park volt. Meg a La Ramla, ahol sétáltunk, kukába bújt „cicával” fotózkodtunk, tökéletes tapas bárban ebédeltünk, Sangria-t ittunk és megkóstoltuk a Gazpacho-t is. Természetesen a város tengerpartján is sétáltunk, sajnos azonban nekünk nem volt szerencsénk hídnyitást látni, bár üldögéltünk padon, várva a csodát. Majd legközelebb…

Barcelona után már nem maradt más hátra, mint tényleg hazafelé indulni. Nagyon nagy ötlet volt Gábortól, hogy délen kezdjük nyaralásunkat, mert végig úgy közeledtünk hazafelé, hogy igazából mégsem hazaútnak éltük meg. Ennek ellenére Andorra-ban a 10 fokos hidegben igen szomorkodva tekintettünk vissza erre a csodálatos nyaralásra.

Andorra-ban nem nehéz megtalálni a lakóautós parkolót, közvetlenül a francia határnál van. 42.5449460, 1.7353420 Ha megtelik, akkor mellette, az áruház mögötti nagy parkolóban is lehet éjszakázni, de az fizetős. Azt viszont nem árt tudni, hogy ott van egy töltő ürítő állomás, és az egy órán belüli parkolásért nem kell fizetni, kienged az automata. Így hát indulás előtt még vizeket cseréltünk. Semmiképpen nem akartunk hazajönni. Még egy utolsó paella-t ettünk és ittunk hozzá egy utolsó Sangria-t is.

Franciaországot visszafelé nem az autópályán szeltük át, egyrészt az igen magas autópályadíjak miatt, másrészt a táj iránti kíváncsiság miatt. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy kissé hosszabb lett az utunk. Soha nem találkoztunk volna életünk legmulatságosabb pékjével. Egy kisvároskában aludtunk, ahol kerestük az előre kikeresett lakóautó parkolóhelyet, de sehogy sem találtuk. Így megálltunk egy pékségnél és segítséget kértünk az épp kenyeret dagasztó péktől. Az egyetlen gond csak az volt, hogy kizárólag franciául beszélt. Nagyon kedvesen elmagyarázta az utat, rajzolt nekünk térképet és háromszor is hitetlenkedve kérdezte, hogy mi tényleg nem beszéljük a francia nyelvet?! Végül megtaláltuk a parkolót, ami szerencsére egy csendes kertvároska egyik utcasarkán volt, sok fával és bokorral, nagy csenddel.

A következő napok csak utazásról szóltak, olasz és osztrák autópályákról. Willach-ban aludtunk, ahonnan korán reggel indultunk tovább, mert végcélunk nem az otthonunk volt, hanem a tőlünk 220 km-rel keletre lakó Nővéremék, ahol Keresztlányunk ballagását nem szalaszthattuk el. Kimerülve, este 8 tájban érkeztünk és kezdtük el élvezni az itthoni nyarat.




Te is küldd be képeidet és tapasztalataidat, hogy mások is olvashassák!

Információ

Kategória
Élménybeszámoló/útleírás
Ország
Spanyolország
Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Események

Hírlevél

Fórum friss: