Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia, Montenegró – 2011. július.

1, nap:
Szombaton kora délután indultunk Baja felé. Rokonlátogatást terveztünk, de Dusnoknál már annyira elegünk volt a forróságból, hogy a (Duna?) holtágnál a helyiek csapatát erősítve fürödtünk egyet. Amikor mi is lehűltünk és a kocsi is az árnyas ligetben, folytattuk utunkat. A Mohácsi Csata emlékparkjának parkolójában éjszakáztunk. Zajos volt és forgalmas.

2. nap.
Udvarnál léptük át a határt. Szarajevónál hoztunk egy balga döntést és a Tara kanyon irányába, kelet felé indultunk meg. Az első intő jel a nagy alagút karbantartás miatti lezárása volt. 3 méter széles úton kellett kikerülni, ez úgy 3 km-en át tartott, szembejövő forgalommal, 1050 m-re felkanyarogva. Végül egy kőbánya kellős közepébe lyukadtunk ki, onnan hajtottunk fel a főútra. Később, úgy az út felénél a 2 sávos út „1 sávos” alagútban folytatódott. Jelzőlámpa jelezte a használati irányokat. Olyan alagút volt, mintha valakinek a borospincéjében járnánk és az id régi, elhanyagolt pince lenne. Rakott kőfal körbe, szűk és még kanyarodik is. Brrr..
Pracanál a falu egyik végén a szerb, a másik végén a muszlim háborús temető hirdette az értelmetlen háború emlékét. A falu határában gyalogösvénnyé változott az az út, ami a térkép szerint piros főútként csatlakozott az 5-ösbe. Este 5 óra volt, de a GPS újratervezett.
1170 m-en vezetett, többnyire murvás volt – térkép szerint vékony piros –és 3 hágót is felfűzött egymás után. Gorazde fölött, a katonai emlékmű parkolójában éjszakáztunk.

3. nap.
A térkép az előző napival azonos vékony piros útnak jelzi a Pleviljába a hegyeken átvezető utat, az mégis bő 2 sávos, jól járható, szép út Cajnice felé. Itt mentünk át Montenegróba. A Bosnyák kiléptetéstől 5 km-t autóztunk a montenegrói beléptetéshez. Közben volt 1 falu és egy nagy fakitermelés. Akit vonz az 50-es évek feelingje, ezt a határátlépési murit ne hagyja ki. A csodánkra jártak. Lakóautót arra felé még nem láttak. Volt fakabát, kurblis sorompó, oroszul poénkodó szolgálatvezető, minden, ami kell.
Aztán egy 1.350 m-es hágón beájultunk. Csodaszép volt!
A Tara-völgyéhez ereszkedtünk. Először a hídnál álltunk meg, majd feljebb, egy raftingos beszállóhelyen.

Jót derültünk egy francia diákcsapat beszállásán. A Tara völgye után a Moraca völgye következett. Ez még szépségesebb volt.
Podgoricától Bar felé a fizetős alagúton mentünk. Nekünk 5 eurót számoltak. bar előtt a tavalyelőtti helyünkön Ratasnál parkoltunk le és végre összevizeztük magunkat. A tenger csupán 25 fokos volt. Ez este 8-kor már hidegnek tűnt. Ahogy tavalyelőtt is, ismét zajos éjszakánk volt.
Sem tavalyelőtt, sem most nem értettük, de hazafelé megértettük, hogy miért pöfög lépésben a sor Budvától Ulcinjig éjjel-nappal. Montenegró felől 2 határátkelőn lehet bejutni Albániába, és az északabbi előtt egy alagutat már hónapok óta karbantartottak, napi 1-2 órákra nyitottak meg. Ezért a sok Albán vendégmunkás errefelé ment haza.

4. nap
Ulcinj, Velika Plázs, örök szerelmünk.
Először végiggurultunk rajta, majd visszafordulva a Kopakabana Beach-et választottuk és jól tettük. A remek homokos parthoz, símogató vízhez ajándékba kaptuk tarjáni „szomszédainkat”, Györgyit, Anatolt Szofit és Domit. A parkolóőr a hálókkal fedett személykocsik oldalához, árnyékról mutatott helyet és kapásból közölte, hogy ott is éjszakázhatunk, ha akarunk. Persze, hogy ingyen. A strandon folyóvizes angol WC papírral, több zuhany, büfék, éttermek sora. 1 napernyő dikóval 6 euró.
Nyugodt, de meleg éjszakánk volt.

5. nap.
Skoder felé még egy bevásárlás, A határ előtt Lukoil kút. Igen, tudtuk, hogy Albániában olcsóbb az üzemanyag, de nem akartunk sok pénzt váltani, a kártya-elfogadásról pedig ködös információink voltak. Gondoltuk, jobb tele tankkal átmenni és megfigyelni, hogy hogyan is működik ez. Nos, a kutak csaknem mindegyikénél ki van matricázva a bankkártya, majd bent a pénztárnál van albán nyelvű papír, hogy bocsánat, csak ma és műszaki hiba és hogy elnézést. Kimondottan gyúrnak arra, hogy euróval fizess és szemérmetlenül csalnak az átszámolásnál. Mi nem találtunk olyan kutat, ahol valóban elfogadtak volna kártyát.
A határon hatalmasnak látszó sor állt. Meglepő módon csak 1 útlevélkezelés volt. A válluk felett átadták egymásnak az útlevelet az egy épületen belül. A montenegrói vette el és az albán adta vissza.

„Jani haverja” írja az „Albánia, menni vagy nem menni” Index fórumon (melynek előzetes tanulmányozását minden Albániába készülőnek javaslom) és igaz: Ha albánok lakta vidékre érsz ez fogad:
- az első "albános, új, beton" minaret
- az első kóbor kutya az út mellett
- az első CSAPAT kóbor kutya
- az első sánta kutya az út mellett (valahogy Albániában a kutyák valahogy butábbak, nem tisztelik a motorizációt, csak a saját kárukon tanulnak)
- az első szakadt Mercedes
- az első ALBÁN RENDSZÁMÚ szakadt Mercedes
- az első, gazdátlannak tűnő szamár az út mellett
- az első FELNYERGELT gazdátlannak tűnő szamár az út mellett
- az első gazdátlan birka-kecskenyáj
- az első gyönyörű kovácsoltvas kerítéssel bekerített üres, gazos telek:)
- az első autó (általában öreg Mercedes), amelyik lazán, mindenféle indexelés nélkül balra kanyarodik előttem, esetleg a féklámpa sem ég:)

Szokjuk meg a szemétből legelésző tehenek látványát és házi tejterméket, húst ne vegyünk és senkitől se fogadjunk el!

Aki Albániába megy ezt kívülről tanulja meg és alkalmazza is:

Alapszabályok:
- a piros lámpa nem szögesdrót
- a záróvonal sem
- a behajtani tilos tábla csak tájékoztató jellegű
- a körforgalomban a bátrabbnak van elsőbbsége
- onnan útról is jöhet autó, ahol nálunk csak a vadszőlő futna fel
- a gyalogosnak sehol sincs elsőbbsége, de azért nem ütik el, ha már az úton van
- a duda Albániában nem büntetésre, hanem tájékoztatásra szolgál
- és végül a legfontosabb: "az elsőbbség azé, aki megszerzi" :)
(= a totojázó, bizonytalan vezetőt lenyomják, mint a csikket :)

A közlekedés tökéletesen biztonságos, ha betartod a szabályokat.
Az albán ember szeret mindenkit. Az utasát legfőképp. Ezért még ha vezet is, ránéz, ha vele beszél. És beszél szüntelen.
Sohasem indexel és nem néz a tükörbe. Jól jegyezd meg, SOHA.
Vagyis a legelemibb udvariasság az részedről, ha megtanulod, hogy ha előzni akarsz, egy tisztességes, hallható dudálással kell jelezned! Kell. Pont.
Nagyon egyértelmű szabály az is, hogy mindig a nagyobb járműnek van elsőbbsége. Akinek ez nem tetszik, ne menjen eléje. Ez pl. tök tetszett. Csak a buszokra és a kamionokra kellett figyelnünk, más meg sem próbált elénk vágni. A jobb kéz szabályt felejtsd el és általában mindent, amit a kreszről hallottál.
Számíts rá, hogy beláthatatlan kanyarokban jönnek szemben a Te sávodban, mert épp előznek, ha a fene fenét eszik is.

Autópálya: minden, amire ráfogják. Az autópálya szélső sávjában:
jöhet veled szemben
traktor, 2 kerékkel az aszfalton
motoros
biciklis
szamárfogat

a szélső sávot elfoglalhatja:
zöldségárus
nyugágy árus

Az autópálya középső sávjában balra kanyarodhatnak.

Vannak autópályát keresztező fő- és mellékutak, sőt az út melletti házakból is kihajthatnak.
Szóval figyelj!

Az albán ember mindenkit szeret és szívesen ad útbaigazítást. Főként albánul. Ha angolul akarsz kérdezni, 25 alattit kérdezz, ha németül és olaszul, 25 fölöttit, ha oroszul kérdezz 50 fölöttit. Mivel szeretik a turistát, megtisztelik azzal, hogy igyekeznek a „saját nyelvén” bólogatni. Tehát sohasem tudhatod, hogy aki kedvesen bólogat, amikor válaszol, az erőteljesen ellenkezik a saját szokásai szerint, vagy kedveskedik neked és helyesel.

A GPS-t kikapcsoltuk. Teljesen felesleges volt. Vak terület. Térkép és kitáblázás. Tényleg meg lehet mindent találni. Előbb, vagy utóbb. Az épülő utak, körforgalmak, kereszteződések környékén a kitáblázás hiányzik többnyire. Ha az út 10 éve áll félkészen akkor sem várhatja az ember, hogy épülő út mellé táblát tegyenek.

Sengjinnél le is táboroztunk. A Plaza táblát követtük és beálltunk, ahová befértünk. a part itt is homokos még. A víz is, a partis nagyon szemetes. Estefelé vizibiciklit béreltünk óránként 4 eurós áron.

Este hátrább mentünk egy ligetes részbe és 2 francia dzsip mellett éjszakáztunk. Ordenáré sok szúnyoggal együtt.

Ha vásárolhatnékunk van, erre felé tegyük meg. A Llogra-i hágón túl pont 2x annyit fogunk fizetni mindenért!

6. nap
A néhol kiváló autópálya minden előzetes figyelmeztetés torkollik keréktörő kátyukba, vagy murvás szakaszba, akár 1 sávos útba.
Orikumnál már nagyon kívántuk a vizet. (Vloránál nagy tömeg volt minden strandon). Itt kicsi, egymást követő strandok sora következett, alig néhány emberrel. Mindegynek látszott, hol állunk meg. A parkolásért 2 eurót fizettünk, a nyugágyért 3-at. Magánstrand volt, nem volt apelláta. A víz szennyes volt. Mindenféle természetes tengeri mocsok. Megbántuk, hogy belementünk.
A Llogra-i hágónál megálltunk vizet tölteni és így vettük észre, hogy az egyik hátsó gumink megrepedt (ezért megbízható futómű beállítás, ellenőrzött pótkerék és tartalék légszűrőbetét nélkül ne menjünk Albániába). Ahhoz, hogy fel tudjuk emelni a kocsit csaknem teljesen ki kellett pakolnunk. Innentől kezdve elkerültünk minden köves, murvás, vagy erősen kátyús utat, mert az egyetlen pótkerekünk már szolgálatban volt. Még egy defekttel már nem tudtunk volna tovább menni. Így az útikönyv, vagy élménybeszámolók által ajánlott strandok közül csak oda tudtunk menni, ahová jó út vezetett. … és ilyen nem sok volt.

A hágó északi oldala szűken kanyarog. Figyeljünk a buszok kanyarodását. Rendszeres, hogy csak visszatolatgatva tudják bevenni a kanyart. Hosszabb, alacsonyépítésű lakóautók megjárhatják, sok kanyar kimondottan meredek, az alja leérhet. A déli rész újabb, jobban járható.

Dhermi faluba meredek út visz be. Amikor megsokalltuk, heves karlengetéssel invitált magánparkolójukba egy hegyialbán kinézetű fiú. Mivel lehetetlennek látszott, hogy tovább menjünk lefelé, elfogadtuk az invitálást. 5 euróért éjszakáztunk ott. A telken faházak is voltak, csak azokban volt vizesblokk, rajtuk kívül nem volt. A strand aprókavicsos, kristálytiszta, jéghideg. A strand kb. 2 km-en nyúlik el, de lakóval nem lehet lehajtani. A víz falu felőli végén sziklás is és különösen hideg a magas hegyekből befolyó források miatt.

7. nap
Pihenőnap Dhermiben

8. nap
Megvártuk, amíg 10 óra körül meghozzák a kenyeret a faluba, amit előző nap megrendeltünk, majd elindultunk tovább, dél felé. Ez a déli rész a görögök és a tehetősebb albán családok kedvelt üdülőhelye. Az árak a görögöt közelítik. Az új, főként 2 sávos úton nagyon kell figyelni, mert a gyenge alapozás miatt súvadások, be- és leszakadások, a háló hiánya miatt legurult, akár nagy kövek is lehetnek az úton. Ezen a szakaszon a hegyi források szabadon ömlenek, amerre akarnak, gyakran alámosva az út szélét. Jelöletlen fekvőrendőrök akár lakott, akár lakatlan területen előfordulhatnak.
A falvak többnyire nem az út mellett helyezkednek el, hanem bekötőúton közelíthetőek meg. Az az általános tapasztalat, hogy ahol egy hotel, beach, vagy taverna van a parton, az igyekszik megfelelő útviszonyokat teremteni az erejéhez és a célközönséghez képest, de ahol 2, vagy több van, ott már mindenki a másikra vár. Így az útikönyv és az útibeszámolókban ajánlott strandok nagyobb része csak terepjáróval, motorral megközelíthető. Nekünk nem túl alacsony az alváz, mégsem vágtunk neki ezeknek.
Jaláig mentünk csak, ott letértünk a főútról a tök új 2 sávos útra. Innen láttuk meg a „Jalie Marine”-t. Mint utóbb kiderült, ez egy „Klub Beach”. A hozzáépített éttermek és bárok kb. 3x annyi vendég fogadására alkalmasok, mint a nyugágyak száma. A kapuban őr áll és csak a tagokat engedi be. Elsőre nem vettük le a szabályokat, befelé több csapat ért oda egyszerre, mindenki nagy meggyőződéssel ment befelé, így mi is. Az őr próbált leszólítani, de a többiek lendülete elragadott minket, ő meg csak legyintett. Hosszú lépcsősor vezetett le.

Sok nyugágy volt lefoglalva, de az éttermektől távolabb és inkább a hátsóbb sorokban találtunk szabad helyet. Itt is mindössze 5 euró volt. A víz itt is kristálytiszta volt és jéghideg. Néhol bele lehet lépni 1-1 forrásba, ami annyira hideg, hogy fáj.

A klub saját parkolójában, az óriásplakát árnyékában parkoltunk le. Este, vacsifőzés után próbáltunk vízszintes helyet keresni. Véletlenül pont az óriásplakát előtt tűnt a leglaposabbnak. Pár percen belül megjelent egy pasi és szólt, hogy ne takarjuk a táblát, mert este parti lesz. Úgy fél 10 volt, 5 kocsi állt a parkolóban, a vendéglők felől zongorával kísért hegedűszó szállt lágyan. Szóval csak mosolyogtunk. Le akart küldeni a városba azzal, hogy ott kemping is van. Némi alkudozás után megengedte, hogy a parkoló legtávolabbi végében maradjunk. Fél 11 körül aludni tértünk.
Fél 12-kor arra ébredtünk, hogy úgy özönlik a nép, mintha csapot nyitottak volna meg, zúdult az autók sora. A zene hirtelen diszkózenére váltott és a hangerő… Egy csomó fiatal meg sem próbált bejutni. Fentről hallgatta a zenét, piált, beszélgetett, némelyik reggelig. 3 körül vége lett a bulinak, fél 4-kor már teljes csend honolt.

9. nap
Reggel lementünk a városkába, melynek strandját nagyon ajánlotta az útikönyvünk a védett öble miatt. A kemping mellett le is parkoltunk. A parkolási díjat kifizettük, de a víz olyan hideg volt, hogy egy lendülettel ki is jöttünk a vízből és a kárt nem nézve tovább álltunk.

Porto Palermo.

A tengeralattjáró bejáratnál 2 motorcsónak volt kikötve. Egyébként nem utalt rá semmi, hogy valaki is lenne a támaszponton. A vendéglő árnyékos parkolójába parkoltunk le a főút mellett. A szebbik öböl csúszós mészköves, szemetes, tehénszaros volt a szomszédos istállókból kiengedett állatok miatt. A víz sünös, szemetes. A hegyoldalba épített üdülőfalu szakadt, koszos nyugágyai, foszlott napernyőivel határolt másik öböl partján legalább le lehetett telepedni. Este a békesség kedvéért beültünk a vendéglőbe sörözni és a parkolóban éjszakáztunk. Csöndes, kellemes éjszakánk volt.

10. nap
A Bunech öbölhöz murvás út vitt be. Az elején egy fa annyira ráhajolt a szűk útra, hogy egy lehajtó motoros sisakját érték a levelei. Se a kocsi oldalát összekaristolni, se a murván újabb defekttel szembe nézni nem volt kedvünk. Pedig megálltunk, Ákos elsétált pár 100 métert, ahol csak nőtt a kövek mérete….

Borschnál vizet töltöttünk. A források fölé épült étterem kertjét valóban érdemes megnézni. Szép – lehetne. Vizes tömlők keresztül kasul, szemét szemét hátán a vízben és a parton is. Elképesztően igénytelen.
San Vasilnál nemcsak megkerüljük az „ezer éves tölgyet” a falu közepén, de a régebbi részén 1 sávon haladunk. A biztonságos közlekedést lámpa hivatott szolgálni az ófalu 2 végén. A helyiek persze a lámpát nem látják, tehát jöhetnek és jönnek is.
Sarande előtt 5 km-rel elkezdődik a horror. Eddig csak az út melletti lejtőre tolták át az út szélesítése során elbontott hegyet az olajfaligetekbe. innen azonban először építési törmelék, majd mindenféle háztartási szemét kezd el váltakozni. Ha már az olajfaliget nem bírja, kifolyik az útra, olykor a fél útpályát elfoglalva. Hogy öngyulladás miatt-e, vagy akarattal, de mindig ég néhány helyen eszméletlen füstöt és bűzt terjesztve.
A városban találtunk olyan szerelőt, akinek volt megfelelő méretű gumija, így egy kicsit nyugodtabban mentünk tovább.
A strandot megleltük, de rémesen hideg volt itt is a víz, egy gyors ebédet követően a ksamili strandnak vettük az irányt.
Mivel szieszta-időben érkeztünk, küzdöttünk a parkolással, amikor 2 párkányi (gyk: Sturovo) sofőrre akadtunk, épp akkor zárták a buszt. Mint jó szomszédokat, magyarul köszöntöttük őket és csakugyan azok is voltak. Elmondták, hogy Bp-i diákokat hoztak, akik az Albán Alpokban túráztak, majd tengeri fürdőzéssel koronázzák meg a nyaralásukat. Kifaggattuk őket, hogy milyen útjuk volt a hegyekben.
Ők Skodernél Berat felé tértek, Gijokasztija érintésével Butrintból jöttek. Gijokasztijánál az autópálya 55 km-es szakaszát 3,5 óra alatt tették meg. Azt mondták, alig akadt jól járható útszakasz. Szerintük sok volt a kátyús, vagy szűk, vagy murvás-poros rész.
Bár terveztük, hogy esetleg felnézünk a hegyekbe, de az ő beszámolójuk átbillentette a mérleg nyelvét, amely már eddig is erősen közelített a „tengerparti úton hamar húzunk el” irányba. Hiába. Nem véletlen, hogy a franciák dzsipekkel járják be az országot. …
Ksamil az utolsó település a görög határ közelében. A strand finomra őrölt mészkővel van felszórva, emiatt igen népszerű. A 3 tüneményes kis sziget elérhető közelségben van, az egyikre egyszerűen át lehet gyalogolni, még úszni sem kell. Volt már olyan élményetek valamelyik strandon, hogy a szomszéd gyékénye rálógott a tiétekre? No, ez itt olyan strand. Rengeteg kisgyerekes család. A kicsik és picik minden örömével és bánatával.

Ezt leszámítva valóban európai színvonalú, nagyon kellemes és szép hely. Este átálltunk egy laposabb parkolóhelyre, és itt éjszakáztunk.
Mivel láttuk a sok összedőlt félkész házat, tévesen azt hittük, hogy itt valami felszín-közeli barlangrendszer húzódik, ami esetleg ezek alatt beszakadt. Később, már itthon olvastuk, hogy az engedélynélküli és veszélyesnek minősített épületek esetében a hatóság egyszerűen egy munkagéppel kihúzza az egyik oszlop-lábat, és ezzel összedönti a házat. Ezzel akadályozva meg a hosszadalmas procedúra során esetleg felépülő, majd tragédiát okozó építkezések folytatását. Míg eddigi utunk során 1-2 ilyet láttunk, Ksamilban 10-et számoltunk össze. Az egyik a Butrint-i út padkájára dőlt. Elég döbbenetes volt.

11. nap
A gyerekek még fel sem ébredtek, amikor elindultunk Butrint-ba. A romkertbe a 700 lek/főt 6 eurónak számolták, viszont a gyerekekre nem kellett fizetni. Dienes Tibor Albánia könyve nagyon jól használható volt.

Innen a Kék Szem forráshoz indultunk. Az épülő 2 új körforgalomnál nem volt semmilyen tábla, így kicsit kóricáltunk, de végül meg lett az út. A Bistrice táblát elhagyva mindkét irányból csak albánul van kiírva a forrás neve. Angolul csak az úttól 100 méterre egy nagy zöld kapun átívelő táblán köszöntenek. Ha már tudod, hol van, könnyű megtalálni  Az útikönyvben említett gát az útról nem látszik.
Először egy szűk gáton kell áthajtani. A gátőr behajtási díjat szed. ott még reménykedik az ember, hogy csak lesz ez az út még szélesebb is, de nem. Nagyon keskeny, nagyon hosszú út áll előttünk, ahol rendre jönnek szemben. A belógó ágak karistolják a kocsit. Egyetlen félreálló helyet láttunk és oltári szerencsénkre pont ennél jött szembe egy panorámás busz. ha máshol akadunk össze, a tolatás ránk várt volna.
Az útikönyv azt tanácsolja, hogy a kapun beérkezve rögtön parkoljunk le. Amikor mi voltunk, ott 2 személyautó fért el. Mi azt ajánljuk, hogy hajtsunk tovább a pisztrángos medencék mellett és jobbra lent a vendéglőknél próbáljunk meg a kaotikus parkolási viszonyok között helyet igényelni magunknak, vagy tartsunk balra. Nekünk ott szerencsénk volt.
Ne csak a forrást tekintsük meg, hanem sétáljunk egyet a „hotel” felé is a Bistrica folyó partján vezető kövezett úton.
Ott jártunkkor is volt olyan őrült albán, aki fejeseket próbált ugrálni a forrásba, a zsibbasztóan hideg vízbe.

Miután visszaszenvedtük magunkat a főútra, a tengerparti hazaút mellett döntöttünk és estére a Llogra-i hágó tetején voltunk.
A béke kedvéért itt is betértünk az egyik vendéglőbe és onnan néztük a naplementét. Éjjel a szabadon engedett kutyák növelték a biztonságérzetünket.

12. nap.
A hágón felhőkre és szemerkélő esőre ébredtünk. Csodálva szemléltük, ahogy a meredek hegyoldalon szinte „felmásztak” a felhők.

Hazafelé Orikum szinte kihalt volt. Vlore elkerülőjét elvétettük, ezért megcsodálhattuk gyönyörű pálmasoros főútját.
A déli órákra Velipolje közelében úgy döntöttünk, ha már ennyire dicsérik, hát megmártózunk ott. A faluban van egy „Unio Market” nevű bolt. Eszméletlen olcsó volt. jó 2 sávos út visz a parti üdülőtelepig. Ahogy Montenegróban is, a parttal párhuzamos útról bekötőutak vezetnek a partra, ahol általában sorompó és beugró fizetése után tudunk lemenni a partra.
Egy zivatar azért a nyakunkba szakadt, ezért vártunk egy kicsit. Ekkor kanyarodott mellénk egy magyar rendszámú kisteherautó. Jót beszélgettünk a fiatalemberrel. Ő javasolt egy lehajtót, amiről úgy gondolta, hogy nem nagyon kátyús és lakóval legalább 500 méterre meg tudjuk közelíteni a vizet. Kicsit később azon mentünk le. Ramaty, kátyús út volt. Behajtottunk a most nyitott, de egyébként fizetős sorompón és egy kiterjedt szeméttelepre emlékeztető helyre érkeztünk. Rögvest fordultunk vissza és zötykölődtünk végig újra a bekötőúton. Úgy gondoltuk, ha a helyismerettel rendelkező honfitársunk szerint ez volt a jobbik út, akkor a többire nem vagyunk kíváncsiak. Montenegróban pont ez a homok és ez a víz fogad kulturált stranddal.
Copakabana csaknem üres parkolóval és háborgó tengerrel fogadott. 80 cm-es vízben + 80 cm-es hullámok dobáltak minket. 1 órát tomboltunk, aztán aludni tértünk.

13. nap
mivel reggel még ugyanúgy dübörgött a tenger továbbálltunk.
Ratacnál, a kedvenc helyünknél ismét kísérletet tettünk a fürdésre. A fiúk 1 órát bírták, de hideg volt és itt is erősen hullámzott a megváltozott időjárás miatt.
A következő megállónk Sveti Stefan volt. Fent a főút mellett sehol sem volt elég széles az út, hogy leparkolhassunk. A városban csak lent a strandnál van parkoló. Csak fizető. A parkolóőrre még rá is kérdeztünk, 2 euró/órát mondott és szólt, hogy a személyautók parkolójába álljunk, ne a buszokéba.

A félszigetre nem lehet már besétálni, csak a hotel vendégei mehetnek oda. Strandoltunk egy kicsit, de itt nem a tenger volt a hidegebb, hanem az a hidegzuhany, ami a parkolóból való kilépésnél ért minket. Ugyanaz az őr 10 euró/órát számolt fel. hiába vitatkoztunk, hiába protestáltunk, nem tágított. Buszos nyugtát adott. Dühöngve mentünk tovább.
A Budvából Tivatba vezető útról Radovici felé tértünk le és a Plazi Horizonti strandra tértünk be 6 euró/nap díjért, mivel azt nyilatkoztuk, hogy nem akarunk ott kempingezni.
Egy csodás, teljesen felhomokozott sziklaöböl árnyékos parttal, jó vendéglőkkel és annyi emberrel, mint Siófok egy kánikulai vasárnapon. Ez a rész szerb többségű terület és főként szerbek és a szerb területeken élő más nemzetiségek (pl. magyarok) járnak ide.

14. nap
Bár nem szabadott volna, bent éjszakáztunk. 7 óra körül indultunk el, a sorompó nyitva volt, az őr egy behajtó áruszállítóval beszélgetett, mi pedig nem lassítottunk.
Plara Spilja felé indultunk tovább. A strand előtt parkoltunk le. A vizet nézegettük (marha hideg volt9 és próbáltunk rájönni, hogy hogyan lehet kimenni a félsziget csúcsán lévő erődhöz.
A strand előtt közvetlenül áll egy kicsi erőd-sziget, ami lakottnak tűnik, az öböl bejáratánál pedig Mamula, a volt börtönsziget.

Ahogy ott bóklásztunk, Tamásba és kedves családjába botlottunk, akikkel együtt sétáltunk ki a félszigeten álló erődhöz, ahol egy magyar fiatalokból álló társaság bivakolt. Visszaérve átsétáltunk Zamjicába, hogy megtudjuk, mikor indulnak a hajók a Kék Barlangba. Mivel csak délelőtt 10-kor indulnak ki hajók, úgy döntöttünk, maradunk holnapig.

15. nap
Vastag felhőzetre és esőre ébredtünk. mivel ¾ 10-kor kivillant a nap a felhők közül, kockáztattunk és hajóra szálltunk. A tenger erősen hullámzott, esegetett is. Így, napsütés nélkül csak a barlang vize volt kék, de az valami olyan árnyalatú, amilyet még sosem láttam. Forgolódott a hajó bent is, kívül is tett egy kört, majd visszafelé a Mamulán kikötött, azt is meg tudtuk nézni.

Délután a tivati öböl déli partja felől közelítettünk Kotor felé Már az alagútban dugóba kerültünk . Nem esett jól a dugóban pöfögés, ezért a legközelebbi parkolóban kiálltunk és gyalog sétáltunk be a városba. A kikötőben egy 8 és egy 5 emeletes hajó horgonyzott. Ismét bejártuk az ővárost. miután kijöttünk, vettük észre, hogy az alagúthoz közelebb eső végén van egy tök érdekes kapuja. Amíg visszamentünk, megnéztük, eleredt az eső. Sebaj, elérjük a parkolót. Nem így lett. Egy Market eresze alá húzódva, szerbiai magyarokkal beszélgetve vártuk ki az eső végét.

Palacsintasütés után voltunk már 7 óra körül, amikor hajókürtöt hallottunk. Nehogy már meglógjon az a szép hajó.
Ismét araszolás várt ránk, de Perastnál utolértük, csak az 5 emeletes volt. A 8 emeletes 9 óra felé érkezett.

Megkerülte a 2 kis templomszigetet, mi pedig ámulva néztük a kivilágított hajót. A város északi végén lévő parkolóban éjszakáztunk.

16. nap
Igalónál szándékoztunk fürdeni, de a víz hideg volt és az utóbbi napok erős hullámzásától mocskos. Nemsokára a horvátországi Cavtatba érkeztünk, amely szintén kedves helyünk. Az „Egészségháznak” vélt épület parkolójába álltunk be ismét és legyalogoltunk a városba. Csak egy sétát terveztünk, a fürdősben már nem is reménykedtünk. Kedvenc öblünknél a fiúk mégsem tudtak ellenállni. Délutánra megint olyan szögből fújt a szél, hogy fent a köveken ücsörgőket is belepte a permet. Ismét volt egy kisebb baleset a csattanó hullámok közé beugráló fiatalok között.

Fél 9-kor indultunk el Dubrovnikba. Befelé haladva több helyen is láttunk lakókat bent a városban parkolni. Végül egy francia mellé álltunk le. Besétáltunk az óvárosba. A tereken kosztümös zenészek szórakoztatták a nagyérdeműt. Ahogy múlt az idő, a vendéglátóhelyek mindegyikén megjelent valamilyen zenész. Nagyon eltérő stílusok jelentek meg egymás mellett.
Fél 1 –kor értünk vissza a kocsihoz és látva, hogy a franciák békésen alszanak, elcsábultunk. nem kellett volna.

17. nap
A rendőri ébresztés 140 eurónkba került.
Senkire se haragudhattunk, csak magunkra. Szarajevón keresztül Harkányig jöttünk hazafelé. Este 10-kor álltunk be a fürdő parkolójába éjszakázni.

Összefoglalva:
Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni. A „tengerparti” utak minősége is kiverte nálunk a biztosítékot, egybehangzó vélemények szerint a hegyi utak még messze nem érik el a tengerpartiak szintjét, ezért meg sem próbáltuk. Személyautóval nem jelentettek volna problémát, de lakóval szerintünk még nem az igazi.
Nehezen békültünk meg az ország szeméthelyzetével is. Számunkra visszataszító volt, hogy a gumis műhelyek elmúlt 10 évi termése a szomszédos folyó- és patakmedreket telíti, a tehenek a szemetet legelik és a strandok is legelők végülis.
Viszont sok helyen láttunk biztató dolgokat.
Volt, ahol építették is az autópályát, nemcsak állt félbehagyva.
Volt, ahol magánstrandokat építettek.
Volt, ahol lehajtót aszfaltoztak
Tehát lehet, hogy már egészen más arcát mutatja Albánia ma, mint 2 éve….

Juli

Te is küldd be képeidet és tapasztalataidat, hogy mások is olvashassák!