Beküldte: okrauss


Kilenc hét lakóautóval Norvégiában


A kempingmania.hu-t tallózva örömmel állapítottam meg, hogy a látogatók szép számban küldtek be hosszabb utakról szóló, vagy egy-egy országot részletesebben bemutató írásokat. Ezek egyike sem foglalkozik Norvégiával. Innen jött az ötlet, hogy, - ugyan kissé régi, - úti beszámolónkat közzétegyem. Az elmúlt lassan 25 évben Európa tőlünk nyugatra eső valamennyi országában megfordultunk, sőt csaknem tucatnyiról elmondhatjuk, hogy bejártuk, de mind máig számunkra Norvégia a mérce, és a többiek csak megközelíthetik. Az elmúlt kilenc évben biztos, hogy sok minden változott, valószínűleg még több alagút van és biztos, hogy a gázolaj ára még magasabb, de a csodálatos fjordok, vízesések és hegyek, a hangulatos északi városok még mindig ott vannak…

2004 nyarán megtett, az oda-vissza úttal együtt 12 hetes túra első 10 napját még itthon új lakóautónk megismerésére szántuk, majd egyhetes dániai bemelegítés után keltünk át Norvégiába, ahol 9 hetet töltöttünk. Az úton naplót vezettünk, a 300 oldalas írás a kilencszáz fénykép egy részét is tartalmazza. Ennek a naplónak a tapasztalatokról szóló részét dolgoztuk át és adjuk most közre.

Miért éppen Norvégia?

Norvégia mindig is vonzott minket. Amikor a ‘90-es évek elején arra jogi (világútlevél), technikai (egy Pannonia 320-as lakókocsi és egy azt elhúzni képes autó), anyagi és személyi (a gyerekek felnőttek) lehetőségünk nyílt és elkezdtük barangolásainkat Európában, természetesen csak az évi rendes szabadságok keretein belül, első komolyabb utunk is ide vezetett. Az a 16 nap, melyet 1993-ban ebben a természeti szépségekben kiemelkedően gazdag országban töltöttünk, meghatározó volt az elvárások tekintetében későbbi útjainkon. Attól kezdve mindent Norvégiához hasonlítottunk és más helyek csak megközelíthették, de soha el nem érhették azt a szintet. Amikor 1993 júliusában elhagytuk Norvégiát azonnal megfogalmazódott a terv, hogy ide vissza kell jönni, de hosszabb időre és lakóautó az igazi jármű ezen a terepen. Ezek a feltételek most teremtődtek meg, így magától adódott a döntés, hogy ez az ország legyen az úticél.

Voltak ellenérvek is. Tudtuk régről és a frissebb információk is ezt erősítették, hogy Norvégia drága. Tény, hogy hosszú kompozással lehet csak értelmesen megközelíteni, és az előre lefixált kompozási időpontok kicsit nehezítették volna az esetleges gyors visszavonulást. A nehéz terep jelentett némi kockázatot az új és még ismeretlen járművel. És talán nem utolsó sorban vadi új EU tagságunkból fakadó öntudatunk is inkább EU-s cél kívánt volna.

A korábbi tapasztalatok jó szűrőt adtak ahhoz, hogy meghatározzuk, mit is akarunk megnézni. Így került ki a programból eleve a korábban már meglátogatott Nordkapp és az északi részek (Narvik és minden tőle északabbra lévő terület, így Alta és Tromso is), sőt a Lofotenek is csak feltételesen szerepeltek. Végül, úgy érezzük egy nagyon gazdag programot bonyolítottunk le. A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk, és találtunk néhány olyan számunkra érdekes helyet is, melyekről az útikönyvek hallgatnak. Talán legnagyobb hiányérzetünk azért lehet, hogy a rossz idő miatt kihagytuk a Gerlangen fjordot és ezzel a Hét nővér vízesést is.

Merre jártunk?

A Dániához legközelebb eső Kristiansand és a főváros Oslo között félúton, Lagesund-ban kötött ki kompunk. Innen észak felé indultunk Porsgrunn-t és Skien-t elhagyva a Telemark csatona mellett nyugatra fordultunk. Dalen-en áthajtva felkapaszkodtunk egy ezer méter körüli fennsíkra, majd Rodal után déli irányba haladva jutottunk el Norvégia egyik legnevezetesebb kiránduló helye, a Lysefjorden melletti Preikestolen (Prédikálószék) alá. Megtéve a nevezetes gyalogtúrát a nyugatra lévő Stravanger-t látogattuk meg majd észak felé egy hosszabb kompozással folytattuk utunkat. Haugesund-ot érintve észak-keletnek fordulva Odda-nál elértük a Hardanger fjord egy mellékágát, a Sjorfjord-ot. Itt eltöltöttünk néhány napot, tettünk több gyalogtúrát, köztük a Voringsfossen-hez. A vízesés meglátogatása után nyugatnak indultunk és Voss érintésével meglátogattuk Bergent.

Innen visszaautózva Voss-nál ismét észak felé vettük az irányt, és átkelve egy kisebb hágón Gudvagen-nél értük el a Sognefjord vízrendszerét. Két hosszú, 13 illetve 5 kilométeres alagúton át jutottunk el Flam-ba. Itt a környék nevezetességein túl megcsodálhattuk a szűk fjord végén lévő kikötőben veszteglő Quin Elisabeth 2 luxus óceánjárót is. Utunkat folytatva észak felé áthaladtunk a világ leghosszabb közúti alagútján, egy kis kitérővel meglátogattuk Borgund-ban a nagyon jó karban tartott fatemplomot. Változatosság kedvéért nyugati irányt választva Songdalsfjora-n, Skei-en és Forde-n keresztül kiautóztunk a nyílt tenger partra, Floro-ba. Majd ismét keletnek haladtunk, de egy hegylánccal északabbra, több fjordot kikerülve egy nagy vargabetű után eljutottunk a légvonalban több mint száz kilométerrel északabbra, szintén a tengerparton fekvő Alesund-ba. A város meglátogatása után ismét kelet felé véve az irányt felkerestük Andalsnes-t és gyalogosan megmásztuk a Trollstige-t. Ez egy alig pár kilométeres szakasz, ahol az autóút 11 hajtűkanyarral kialakított szerpentinen győzi le a 650 méteres szintkülönbséget. Visszatérve Andalsnes-be ismét kelet felé vettük az irány és Oppdal-nál elértük az északra menő E6-os főutat. Ezt követve értük el Trondheim-et, majd a város meglátogatása után ugyanezen az úton haladtunk Steinkjer-ig, ahonnan az Rv17-es „Parti út” indul. A „Parti út” végigjárása volt utunk egyik kiemelt célja. Az úton hat esetben kell kompozni és számos alagúton kell áthaladni, amíg az utazó eléri Bodo-t. Mi több esetben tettünk kisebb nagyobb kitérőt, így bejártuk a Vikna szigeteket, meglátogattuk a Svartissen gleccsert, a Glomfjord vízierőművet és számos érdekességet, melyre az útikönyvek és helyi katalógusok felhívták a figyelmet. Bodo előtt alig több mint 20 kilométerrel van a Saltstraumen tengerszoros, ahol napjában négyszer az ár – apály jelenségnek köszönhetően négyszáz millió köbméter víz mozog át egy talán csak száz méter széles szoroson. Bodo meglátogatása után az alig ötven kilométerre lévő Fauske-nél ismét elértük az E6-os utat és azon haladtunk észak felé Ulvsvag-ig, innen nyugatra fordulva és egy hosszabb kompozással érkeztünk meg a Lofoten szigetek fővárosába Svolvaer-be. Egy jó hetet töltöttünk a szigeteken és bejártuk szinte valamennyi térképen jelzett útját. A Lofoteneket ugyanazon az úton hagytuk el, mint amelyen érkeztünk és innen Oslo-ig az E6-os utat követtük. Többször megálltunk néhány napra, így jókat kirándultunk Dombas környékén, meglátogattuk az olimpiai létesítményeket Lillehammer-ban.


Végül Oslo meglátogatása után tértünk vissza Lagesund-ba és kompoztunk vissza Dániába.

Ami a legjellemzőbb…

Ha Norvégiát egyetlen szóval kellene leírni, akkor a vizeit említeném. Némi túlzással ebben az országban nincs olyan hely, ahonnan valamilyen formában ne lehetne látni valamilyen vizet.

A legismertebbek és legimpresszívebbek természetesen a fjordok és tengerpartok (az elmaradhatatlan hegyekkel). Errefelé nagyon markánsan tagolt a felszín és ez a víz alatt is folytatódik. Általában szinte függőleges falként zuhannak a hegyek a tengerbe és a párszáz vagy egy – két ezer méter széles fjordok gyakran több száz méter mélyek. Szinte alig van lankás tengerpart, azok is inkább északon, ahol a hegyek már alacsonyabbak. A fjordok esetében pedig csak azok végén gyűlik fel a hordalék annyira, hogy, nem is minden esetben, az ár – apály jelenség érzékelhető legyen.

A fjordokhoz nagyon gyakran tartoznak „elő tavak”, néha több is, és nagyon sok a belső tó is. Ezek, bár kissé eltérnek a fjordoktól (általában 20 – 500 méter magasan vannak a tengerszint felett) legalább annyira változatos tájat mutatnak, mint a fjordok.

A másik jellegzetes és nagyon látványos megjelenése a víznek a vízesés. Ebből nagyon sok van, alacsonyak és magasak, bővizűek és csak alig csordogálók. Sokat közülük energiatermelésre is befogtak, így biztosítják az áram igény nagyobbik részét. Norvégiára a zubogó jellegű vízesések a jellemzőek, ahol a víz tulajdonképpen egy nagyon meredek hegyoldalon jön le és kisebb – nagyobb lépcsőkből áll össze a vízesés. Van természetesen olyan is, hogy egyetlen lépésben akár száz méternél is többet zuhan a víz. Ilyen például a Voringsfossens.

Aztán ott vannak a hegyi patakok és folyók. Sok – sok kilométer hosszan autóztunk partjaikon, hol szurdokokban, hol viszonylag széles és lapos völgyek alján. Partjaikat követve nagyon szép részeket látogattunk meg. Ezek a vízfolyások kötik össze a megszámlálhatatlan tavat és viszik a hegyekben még nyár végén is megmaradó hó olvadásából származó vizeket a fjordok és tengeröblök felé.

Ha nincs is túl sok belőlük, és sajnos látványosan és megállíthatatlanul húzódnak vissza, külön élményt jelentenek a gleccserek. Félelmetesek ezek a hatalmas, a napfényben kéken szikrázó, pattogó hangot adó jégfolyamok a hozzájuk tartozó azonnal felismerhető, tejszerű, kékeszöld színű gleccser tavakkal és patakokkal.

A magasabb részeken (délen úgy 800 – 1000, északon már 3 – 400 méteren) még a nyár végén is megmarad a hó. Távolról is jól látszanak a hegyoldalakon a hófoltok.

És ha mindez nem lenne elég, szinte mindig van az égen néhány méretes, komoly esőt ígérő sötét felhő…

Az időjárásról..

Ez az a dolog, ami az utak és campingek vándorát talán a legjobban érdekli. Norvégia időjárása nem igazán felel meg a nyaraláshoz képzet társítható klímának. Minden esetre a szandál, a short, a fürdőruha vagy a napszemüveg nélkülözhető ruhadarab. Ugyanakkor esődzsekiből két váltás nélkül elindulni felelőtlenség (az egyik szárad a fürdőszobában, a másik ázik az emberen). Hasonló mondható a cipőkről és nadrágokról és pulóverral sem szabad fukarkodni az útipoggyász összeállításánál. A napernyő és napozóágy hiánya sem fogja senki nyaralását elrontani és a napfénytetőt sem használtuk a nevének megfelelő funkcióban, inkább az eső ellen.

A szezon csak 8-10 hét, a nyári napfordulótól úgy augusztus végéig. Ezt megelőzően és követően sok minden (számos kemping, idegenforgalmi látványosság) nincs nyitva, ritkábban járnak a kompok. Bár az északi részeken erre az időszakra esik az éjszakai világosság, nincs meleg. Számos éjszakán járt a hőmérő 10 fok alatt és sokszor napközben sem melegedett 20 fok fölé. Nagyon megtanultuk megbecsülni a napfényt, mert a gyakori és gyorsan változó felhőzet gyakran eltakarta a napot. Bár a helyiek is panaszkodtak, hogy június közepe és július közepe közötti időszakban a szokásosnál is több eső esett és hidegebb is volt, azért, - különösen utunk második felében,- többször harminc foknál is melegebb volt. Oly annyira, hogy jóval a sarkkörön túl augusztus elején még fürdésre is lehetőség nyílt anélkül, hogy mazochizmus vádjával kellett volna illetni magunkat. A mi fogalmaink szerint hűvös időjáráshoz elég gyakori eső járul. Volt dogunk felhőszakadással (utána teljes ívű szivárvánnyal) és enyhén csepegő, amolyan hetes esővel, jött váratlanul és több napja tartó borongós időben. Mi minden esetre azt az elvet vallottuk, hogy esődzseki nélkül nem kerültünk ki a lakóautó látóköréből.

A sokszor barátságtalan időjárásban nagy szerencse, hogy erős széllel csak az Óceán partján találkoztunk. A hegyek között és a fjordok partján általában csak enyhe szél fújdogál.

Mindez talán elriaszt egyeseket, de tapasztalatból mondhatjuk, hogy meg lehet szokni, lehet alkalmazkodni hozzá és azért nagyon sok szép, napfényes napunk is volt, amikor a csodálatosan kék ég és a szikrázó tenger kárpótolt a megpróbáltatásokért. És ne felejtsük, hogy ennek az időjárásnak köszönhető, hogy bővizűek a vízesések és folyók, hogy szépen zöldellnek a rétek és legelők. Valamit, valamiért…

Szálláshelyek – kempingek, hyttak

Egy országban barangoló turista számára mindig kiemelt szempont, hogy milyen szálláslehetőség áll rendelkezésre. Ebből a szempontból Norvégia, legalább is az egyszerű és olcsó szálláshelyeket illetően, nagyon jól áll. Természetesen minden nagyobb településen láttunk szállodákat (elegánsakat is) és motelekkel is találkozhat az arra járó, azért a legjellegzetesebb a kemping és a kunyhó, itteni nevén hytta.

Sok féle kemping van, melyeket az esetek túlnyomó többségében az útjelző táblák előre jól jeleznek. Egységes katalógussal nem találkoztunk. A Norvég Autóklub (NAF) égisze alatt működik egy hálózat (nem a klub tulajdona) melyről előzetesen lehet ingyenes térképet kapni Internetes rendelésre. Más kempingeket egy külön katalógus tartalmaz (ez pdf formátumban letölthető az Internetről, de a helyszínen is beszerezhető). A helyi brosúrák is általában felsorolnak kempingeket, de talán egyedül a „Parti út” katalógusa volt teljesnek mondható. Viszonylag jó forrás volt az autóatlasz is, de nagyon sokszor az útjelző táblákra kellett hagyatkozzunk. Sokszor izgalmas feladat volt az általunk preferált környéken, az igényeinknek megfelelő kempinget találni.

Van egy elvi kategorizálás mely 1 – 5 csillaggal jelöli a helyeket és meghatározza a hozzájuk tartozó szolgáltatásokat, de többször találtunk eltérést mindkét irányban. A mi igényeinkhez általában a 2 – 3 csillagos kategória felelt meg, de néhányszor betévedtünk négy csillagos kempingbe is. Az árak elvileg igazodnak a kategóriához, de elég nagy eltérések vannak. Az elektromos áramért szinte mindenhol külön kellett fizetni. Ez általában 20, de néhol 25 vagy 30 korona volt, Oslo-ban 40 koronát is elkértek. Ezért néhol 10 Amperes, de általában 16 Amperes csatlakozást kaptunk. Maga a kempingdíj 80 – 180 korona volt kettőnknek éjszakánként. A zuhanyozásért az esetek jó háromnegyedében külön kellett fizetni. Ez 5 vagy 10 koronát jelentett 3 – 5 perc meleg vízért. Néhol a mosogatónál is fizetni kellett, de ez nem volt jellemző. Mi mindig az egész csomag (helypénz, áram csatlakozás és zuhanyozási költségek) alapján értékeltük a helyet. Ez végül 100 – 210 koronát adott ki éjszakánként, de ennél sokkal drágább helyek is vannak. Szeretik megfizettetni azokat a szolgáltatásokat is, amit az ember nem is vesz igénybe (üzlet, bár, étterem, játszótér, szauna, mosási lehetőség, stb.). A mosás – szárítás költsége tág határok között mozog, egy adag ruha esetében 40 – 80 korona között van. Általánosságban elmondható, hogy délen és a nagy kempingekben az árak magasabbak.

Az általunk meglátogatott kempingek általában magánkézben lévő un. farmkempingek. Ilyenkor egy mezőgazdasággal foglalkozó család a kertjének vagy földjének egy részén alakítja ki a kempinget, építi meg a vizesblokkokat, elektromos csatlakozókat, ha kell utakat. Általában a feleségek szokták a kempinget kezelni. Sokszor nincs is külön recepció, hanem az előszobában alakítanak ki egy külön helyet erre. Gyakran a tulajdonos nincs is folyamatosan jelen. Ha megérkezik valaki, letáborozhat és este a tulajdonos körbejár és beszedi a díjakat. Ezeken a helyeken a takarítást is a család maga végzi és a kemping csak kiegészítő tevékenység. Valószínűleg komoly állami támogatást kaphatnak ezek a vállalkozások. Vannak olyan helyek, ahol alkalmazottakat is tartanak, sőt kisebb üzletet, vagy snack bárt is üzemeltetnek.

Elsősorban a nagyobb települések kempingjei profi vállalkozások, több alkalmazottal, több szolgáltatással, de általában hangulattalanok és kevésbé tiszták, mint a kis helyek. A kempingekben, bár fő szezon volt, mindig tudtunk helyet kapni. Sok közülük kimondottan üres volt, nem egyszer egyedül, vagy csak néhányadmagunkkal éjszakáztunk. Egyes helyeken sok állandóra letett lakókocsit láttunk, melyekben hol voltak, hol nem. Ezek a kempingek általában zsúfoltabbak voltak.

Norvégiában egyébként szabad a vadkempingezés, ahol tábla kifejezetten nem tiltja, bárhol leállhat az ember és éjszakázhat. Több német és francia kollegával találkoztunk, akik elvből nem mentek kempingbe. A környéken barangoló lakóautós társadalom körében szinte szájról szájra jártak a jobb helyek.

Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel vagy húsz alkalommal és sokkal többször választottuk volna ezt a megoldást, ha lett volna velünk inverter és nem félünk attól, hogy kifogy a gázunk. Mint utóbb kiderült ez utóbbi veszély nem fenyegetett. Az utántöltés vagy csere lehetőségéről nagyon vegyes hírek jártak a kollegák között és lakókocsi telepeken sem tudtunk érdemi információt kapni. Minden esetre a benzinkutak nagy részénél kapható, helyi szabványú gázpalackok sem méretük, sem csatlakozójuk és nyomáscsökkentőjük miatt semmi esetre sem jöhettek szóba.

A vadkempingezés egyébként teljesen biztonságos. Több esetben aludtunk olyan helyeken egyedül, ahol több tíz kilométeres körzetben nem volt lakott hely és az út forgalma is elenyésző volt. Biztonság ide, biztonság oda, azért a lakóautót egyedül csak lakott helyeken vagy olyan parkolókban hagytuk, ahol azért sokan megfordultak és szem előtt volt. Több kollegával beszélgetve, senki sem panaszkodott, vagy tudott olyan esetről, ami elbizonytalanított volna.

A lakóautók feltöltésére és a chem-WC ürítésére szinte minden kempingben, a szennyvíz leürítésére nagyon sok helyen van lehetőség. Ezen túmenően, - feltehetően az elterjedt vadkempingezés miatt. - a környezet kímélése érdekében számos benzinkútnál és országúti parkolóban rendelkezésre állnak a szükséges eszközök. Ezekért néha kisebb összeget kell fizetni, de az esetek túlnyomó többségében díjmentesek és mindenhol táblával jelzettek.

Norvégiában nagyon népszerűek a hytta-k. Egy – két kivétellel minden kempingben voltak ilyenek, az útjelző táblák tanúsága szerint számos helyen csak hytta-telepek is vannak. Elsősorban a magasabban fekvő, hidegebb részeken és egyes természetvédelmi területeken nincsenek kempingek, így ez az egyetlen szálláslehetőség.

A hytta-k is nagyon széles skálán mozognak. Kezdve az alig pár négyzetméteres, nagyon egyszerűen felszerelt házikóktól a több hálószobás, saját vizesblokkal rendelkező üdülőházakig. Az áruk is ennek megfelelő, a látott ajánlatok általában a 200 – 800 koronás sávban voltak éjszakánként, de a jellemző ár egy négyszemélyes házacskáért úgy 400 korona körül van.

Ezekben a hytta-kban emeletes ágyak vannak, ágyneműt nem adnak, takarítani a vendégnek kell. Van viszont hűtő és főzési lehetőség (ez utóbbi sokszor a közös helységekben). Adnak edényt is. Szinte mindig láttunk asztalt a megfelelő számú székkel és valamilyen kerti bútort is. A vendégek a kemping közös vizesblokkját használják.

Sokszor tapasztaltuk, hogy ezek a kis házak napközben nyitva várják a vendégeket, és ha valaki beköltözik, csak egy táblát kell átfordítania jelezve, hogy elfoglalta. A bejelentkezés és a számla rendezése érdekében azután este a tulajdonos körbejár.

Az északi részeken, de elsősorban a Lofoteneken, a korábban halászati célokat szolgáló parti házakat alakították át idegenforgalmi szálláshelyekké. Ezeket rorbu vagy sjohus néven hirdetik. Annyiban térnek el a hyttaktól, hogy nem külön épületek, hanem nagyobb, szinte szálloda jellegű valamik. és ha jól láttuk, sokba a vizet is bevezették. Ezek nagyon hangulatos helyek.

Az utakról…
Norvégia nagyon szabdalt felszínű ország és szinte mindenhol szálában álló tömör kőzet borítja. Ezen a terepen nagyon drága és nehéz utat építeni. Számos helyen ma is a vízi út a közlekedés egyetlen lehetősége. Nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek az úthálózat fejlesztésére, a veszélyes szakaszok kiváltására vagy új nyomvonalak kiépítésére. Erre sokszor az alagút az egyetlen megoldás. Az erőfeszítésekre jellemző, hogy 11 év előtti térképünk teljesen elévült és használhatatlannak bizonyult. Mindenkinek ajánlható, hogy első dolga legyen beszerezni egy lehetőleg nagyléptékű és mindenképpen friss autóatlaszt. Megéri.

A norvég utak általában nagyon keskenyek és kanyargósak. Aszfalt burkolatuk szinte mindenhol tökéletes, nem is igazán tudjuk, mikor csinálják, mert aszfaltozási munkákkal alig találkoztunk. Az utak nyomvonal korrekcióját (kanyarok levágását) és szélesítését látszatra ötletszerűen végzik és nem egy-egy út teljes hosszában, hanem akár csak pár száz méteren, mondjuk egyetlen kanyar levágásával. Ezekre a korrekciókra véleményünk szerint nem is mindig a legszükségesebb, vagy a műszakilag legkönnyebben megoldható helyeken kerül sor. Ezért soha sem lehet tudni, hogy egy viszonylag kényelmesen autózható szakasz után a következő kanyarban nem jön-e egy nagyon keskeny és nagyon kanyargós rész és viszont. Nem csinálnak gondot a dologból, az északra menő E6-os nemzetközi főút kivételével, bármelyik egy- vagy kétszámjegyű úton is minden különösebb gond nélkül kitesznek egy útszűkület táblát, megszüntetik a felezővonalat és azután jöhet bármi. Három méter széles útpálya, jobb esetben pár tucat méterenként, de néhol csak több kilométerenként egy kis öblösödéssel a szembejövő forgalom elengedéséhez és félelmetes és beláthatatlan kanyarok természetesen gyönyörűbbnél gyönyörűbb tájakon.

Mivel ezeken az utakon bonyolódik a belföldi áruszállítás nagy része is (a vasút fejletlen és a vízi szállítás nem ér el mindenhová) szép számmal rohangálnak méretes kamionok és persze ott vannak a belföldi és idegen turistabuszok is. Bár balesetet csak egyet láttunk nagyon gyakoriak a hatalmas féknyomok szinte mindenhol. Ezek többnyire teherautóktól származnak. Elképzelni sem akarom, hogy mi lett volna, ha ilyen helyzetbe kerülünk…

Az útépítéseknél általában terelésre nincs lehetőség, ezért minden további nélkül órákra lezárnak egy-egy szakaszt. Ezt az autósok nagy nyugalommal és türelemmel viselik. Mivel a rekonstrukció általában a korábbi nyomvonal kiigazításával történik, nagyon kalandos egy-egy ilyen szakaszon az autózás.

Az utakon sok helyen van sebességkorlátozás. Tapasztalatunk szerint ezek nem öncélúak, általában nem is lehet a megadott értéknél gyorsabban haladni az adott szakaszon. Ez alól egyedül az E6-os kivétel, ahol sok helyen van forgalomlassítási és baleset megelőzési céllal sebességkorlátozás. Rendőrt a 9 hét alatt alig láttunk, néhol jeleznek automata sebesség ellenőrzést, de nem tudni, hogy működik-e és ha igen, hogyan?

Norvégiában általában minden olyan hely, ahol legalább három ház van, kap település nevet és az autóatlaszban szerepel. (A 200 lakosnál nagyobb településeket már kontúrjaik megjelenítésével ábrázolják.) A kis tanyabokrokhoz “földút” vezet. Ez azt jelenti, hogy egy komoly, mindkét oldalon rendesen árkolt útalapon jól lehengerelt kőzúzalék borítás van, melybe lehet, hogy tesznek valamiféle kötőanyagot is. Ettől aztán sok helyen akár 50-nel is lehet autózni rajtuk. A poron kívül gond csak az, hogy soha sem lehet tudni, hogy hol kátyúsodott ki, vagy hullámosodott fel és egy ilyen szakaszba nagyobb sebességgel behajtani bajos lehet. Motorral nehezíti a helyzetet, hogy ezen utak felszínén finom kőzúzalék van és a kicsúszás veszélye nagy.

A norvégok nagyon türelmes vezetők, látszatra nem sietnek. Előzésről valószínűleg a keskeny kanyargós utak miatt szinte leszoktak. Volt olyan, hogy több tucat kilométeren követett gyorsabb személykocsi és eszébe sem jutott előzni, akkor sem, amikor lehetett volna és segítésként le is húzódtam. Amikor motorral jártunk igen csak félreeső, “földutakon” előfordult, hogy hosszú kilométereken 25 - 30-cal cammogott mögöttünk személykocsi, pedig elég széles volt az út előzéshez és a szakasz belátható volt. Látszatra nem idegesíti őket, ha hosszú kocsisor gyűlik fel egy-egy lassabb jármű mögött. Ilyenkor a leállás és a sor elengedése nem szokásos, mi gyakoroltuk, de az volt az érzésünk, hogy nem is igen értik, miért húzódtunk le.

A nagyon sok külföldi turista is alkalmazkodott a helyi vezetési stílushoz, így agresszív vezetővel nem nagyon találkoztunk.

Hidak, alagutak
A norvég utak szerves részét képezik a hidak és alagutak. Érdekes módon (valószínűleg a földrajzi adottságok miatt) itt nem találkoztunk azzal a helyzettel, mint Olaszországban, Horvátországban, vagy az Alpokban, hogy az utak egymást követő alagutak és viaduktok sorából állnak. Itt egyes területeken sok az alagút, más részeken sok híd van, és a hidak döntően vizek felett ívelnek át, nagyon kevés völgyhidat láttunk. Elsősorban az alagutak tettek mély benyomást ránk. Számos helyen egymást követi nem egyszer 6 – 8 kilométer hosszú alagutak sora. Ezt 11 éve nagyon élveztük, mindig azt mondtuk, hogy legalább megvan a megfelelő szélesség és a kanyarok sem olyan durvák, mint a szabadban. Most nem egyszer nyomasztott a sok alagút. Nagyon sajnáltuk, hogy nagyon szép helyeken nem tudtunk gyönyörködni a tájban és számos helyen ezek az alagutak a legszebb részek bypass-olását jelentették. Több helyen láttuk, hogy újabbak épülnek a legveszélyesebb és/vagy legnehezebben autózható szakaszok kiváltására. Ez egy nagy dilemma és sajnos meg kell érteni, hogy a norvégoknak azért az a legfontosabb, hogy gyorsan és veszélytelenül tudjanak közlekedni. Sajnos egy-egy alagút elkészülte után a régi úton a közlekedést valamilyen módon lehetetlenné teszik. Általában felhagynak a karbantartással és pár év után a régi út járhatatlanná válik, vagy magánkézbe adják és fizetős lesz, vagy egyszerűen egy tankcsapdával lehetetlenné teszik a behajtást.

Érdekes tapasztalat volt, hogy amikor motorral mentünk át egy - egy hosszú alagúton, abban sokkal hidegebb volt. Autóban ülve ezt természetesen nem érzékeltük.

Az alagútépítésben a norvégok verhetetlenek. Know-how-juk a tömör sziklában építendő alagutakra van meg, nem tudjuk, hogyan birkóznának meg homokos, vagy hordalékos talajokkal. Az alagutakat nem szigetelik belülről, ha nagyon szükséges műanyag lapokat helyeznek fel, melyek a csurgalék vizeket úgy-ahogy oldalra vezetik. A bejárati pár métert is csak akkor betonozzák ki, ha nagyon szükséges. Ezért aztán az alagutak belső fala nagyon egyenetlen, több méteres sziklaüregek gyakran előfordulnak. Bár általában van világítás, ez sokszor elég gyenge. Így az ember érzése olyan, mintha szellemvasúton utazna. Hogy a szellőzést hogyan oldják meg azt nem igazán tudtuk megállapítani. Sok helyen láttunk nagy ventillátorokat lelógni a mennyezetről, de ezek kevésnek tűntek és nem is mindig működtek. Biztonsági rendszert sem túl sokat láttunk (az újabb és hosszabb alagutakban természetesen volt ilyen) és az üzemeltető – fenntartó személyzet is láthatatlan. Nem tudom, hogy az Európa-szerte mind többször megfogalmazott alagútbiztonsági követelményeknek ezek az alagutak mennyiben tudnának megfelelni.

Alagút ügyekben a csúcs természetesen a nem rég átadott és a világ leghosszabb közúti alagútjának hirdetett 24,5 km hosszú Laerdal alagút. A dolog kicsit félelmetes. Tessék elképzelni, hogy a Margit-hídtól Szentendréig az ember egy alagútban halad. Az 5-10 kilométeresek itt mindennaposak, már nem is számoltuk őket. De a 25 kilométer az valami más. Ez az alagút jobban ki van világítva, mint a többi, ezért a szellemvasút hatás kisebb. Kb. kilométerenként van egy keresztirányú rövid szakasz, ahol Y tolatással meg lehet fordulni, Mindkét oldalon úgy 500 méterenként egy kis leálló technikai problémák esetére. A legérdekesebb azonban az az egyenletesen elosztott három darab talán ötven méter hosszú és harminc méter széles ovális alakú terem, ahol teljes megfordulásra van lehetőség, sőt megállni is szabad. Ezek éles kék fénnyel vannak kivilágítva, így már messziről látszanak és valószínűleg legfőbb feladatuk a monotonitás oldása. Láttunk ezen kívül 2-3 technikai letérőt, amelyek valószínűleg a szellőzés és a fenntartás céljait szolgálják. Személyzetet, vagy üzemeltetési központot itt sem láttunk.

Az alagútépítésben szerzett tapasztalatokat más területen is felhasználják. A vízierőmű építésben és a vízgazdálkodásban láttunk erre több látványos példát.

Bár többször mentünk át olyan alagúton, mely víz alatt haladt, például a Lofoten szigetek között, a fjordok lekeresztezésére vagy a szigetek összekötésére a jellemző megoldás még mindig a híd vagy komp.

Általában betonhidakat építenek több pillérrel, nagyon gyakran kanyar is van bennük és középső ívük nagyon magas, hogy komolyabb hajók is elférjenek alattuk. Ezért néha meredekek és elég nehéz felhajtani rájuk. Nyitható hidat nem láttunk. A félreeső helyeken a hidak gyakran csak egy sávosak, ilyenkor általában az ív tetején kitérő van. Láttunk és/vagy átmentünk néhány kábelhídon is. Ezeket általában akkor alkalmazzák, ha az áthidalandó pontok magasan vannak az oldalban vagy a vízmélység nagy és gond lenne a pillérek megépítése. Egyik – másik híd nagyon látványos.

Kompok
Norvégiához elválaszthatatlanul hozzátartoznak a kompok. Kezdődik azzal, hogy Svédország és Finnország kivételével külföldről értelmesen csak komppal lehet megközelíteni, de utána is lépten – nyomon kompozásra kényszerül az országban barangoló utazó. A belföldi kompok alapvetően különböznek az általában Dániából közlekedő nemzetközi járatoktól.

A norvég túra egyik legdrágább része az átkompozás. Itt a hajós társaság, az időpont és az útvonal kiválasztásánál nagyon körültekintően kell eljárni, mert az árak akár 1:3 arányban is eltérhetnek. Elmondható, hogy a hétvégeken és a társaságonként változó, de mindig valamikor június közepe és augusztus közepe közé eső főszezonban drágább. Érdemes jól körbejárni a kérdést, mert akár 100 ezer forintnál is többet takaríthatunk meg a dolgon. Az Interneten, ha nem is mindig könnyen, de minden ajánlat megtalálható (sajnos sokszor csak norvégul). Egységes tarifa struktúra nincs, társaságonként másképpen számolnak a kocsi hosszával és a személyekkel. Vannak oda-vissza útra szóló csomag ajánlatok is, melyekbe ha belefér valaki, általában kedvezőbb árat érhet el. Amire mindenképpen figyelni kell: a társaságok szeretik azonos tarifával számolni a norvég és dán koronát (pedig a dán kb. 10%-kal drágább) és az Euró átváltását is sajátságos egyéni (a banki árfolyamnál sokkal rosszabb) szorzóval végzik. Az árak általában norvég koronában vannak megadva, de induláskor a dán oldalon azzal az érvvel, hogy Dániában a dán korona a hivatalos fizetőeszköz a számlát dán koronában kérik kiegyenlíteni (még akkor is, ha az ember kártyával fizet).

Az Északi tengerhez tartozó Skagerrakat átszelő nemzetközi járatok általában 4 – 6 órás kompozást jelentenek, nagy, több szintes (8 - 10 emeletes) hajók járnak, melyekre a behajózás néha több órát vesz igénybe. Ezeket a hajókat hagyományosan, vastag kenderkötelekkel kötik ki és egy rámpát eresztenek a rakpartra. A kikötés és elindulás külön tortúra, mely legalább negyedóráig tart. Ezeken a vonalakon járnak olyan hajók is, melyek nem “átmenő”, hanem “egy ajtós” konstrukciójúak. Ilyenkor néha komoly manőverezésekre van szükség a ki- és behajózásnál. Ezeken a hajókon van szálloda rész, tax free shop, játékterem, étterem (néha több is) és szalon. Az autókat el kell hagyni és az út idejére lezárják azokat a szinteket, ahol a kocsik vannak.

Sokkal egyszerűbb a belföldi kompozás. Ilyenkor általában 10 perc és két óra közötti utakról van szó. Nem egy helyen félóránként van járat és néha nem tűnik többnek az út, mint egy vasúti sorompónál történő megállás. Természetesen vannak olyan helyek, ahol csak 4 – 6 óránként van járat és ilyenkor lehet várakozni rendesen. Általában úgy van a járatsűrűség és a hajók mérete megválasztva, hogy lemaradás ne legyen, de ez nem szent írás. Volt eset, hogy pont az orrunk előtt telt meg a komp és várhattunk két órát a következőig. A kompok menetrendjéről általában előre lehet tájékozódni a környék Turista Információs Irodáiban.

Ezeket a járatokat több hajós társaság üzemelteti, akiknek változó árpolitikájuk van és a hajók szolgáltatásai is kicsit eltérhetnek. A karbantartottsági szint is változó. Általában nagyon szépen rendben tartott, folyamatosan festett hajókon jártunk, de fent északon előfordult olyan eset, amikor több rozsdát láttunk, mint festett felületet.

Itt nem csinálnak túl sok faksznit a behajózásból, pedig több esetben előfordult, hogy közbenső megálló is volt és ilyenkor a behajózási sorrend és a kocsik elhelyezése külön tudomány. Egyes hajók személyzete szinte sportot űz abból, hogy minél több kocsit elhelyezzen, mások viszont lazán kezelik a dolgot még akkor is, ha sok a várakozó.

Ezeken a hajókon nem kell elhagyni a kocsit, sőt néha előírják, hogy valaki maradjon a kocsi közelében. A gázpalackok főcsapjának elzárását kihelyezett táblákon mindig kérik, sőt volt, hogy rá is kérdeztek.

Itt általában kis hajók járnak. Egyetlen szint áll a kocsik rendelkezésére, melyet néha egy segédszint egészít ki a személykocsik számára. Jellemzően 3 – 5 sáv áll rendelkezésre a hajók 30 – 50 méter hosszúak. Szalon mindenhol van, a hosszabb utakat kiszolgáló hajókon büfé és játékautomata is. A szalon sokszor a vízvonal alatt kap helyet.

Ezek a járművek minden esetben “átmenő” konstrukciójúak és szimmetrikusak, mindkét irányban egyformán képesek haladni és manőverezni. Kikötésük nagyon egyszerű, nem igényel parti személyzetet. A konzolos kialakítású parti rámpa magassága rádiós vezérléssel változtatható. Amikor a komp a megfelelő pozícióba került, a rámpát ráengedik a hajó orrán lévő karomra, mely beilleszkedik a rámpa alján lévő fészekbe és ezzel minden megtörtént, a hajó ki van kötve, a rámpa a helyén, nyílhat a sorompó. Az egész nem vesz igénybe csak néhány percet. Azt nem tudom, hogy van-e valamilyen többlet reteszelés is. Ezek a kikötők általában védett helyen vannak, így a hullámzás nem igazán játszik szerepet, az ár – apály miatt a rámpa magassága természetesen változik, de általában sokkal könnyebben leküzdhető akadályt jelentenek az autósoknak, mint a rakpartra eresztett rámpák.

A hajók személyzete nagyon gyakorlott. Egy – egy rövidebb útvonalon járó hajó egy műszak alatt akár 10 – 15 esetben is kiköt.

A jegyszedést vagy mozgó jegyszedő végzi a hajón menet közben, vagy előre történik. Ilyenkor a parkolóba történő behajtás előtt egy bódéban kell fizetni vagy a várakozó kocsikat keresi fel egy mozgó jegyszedő, aki lehet állandóan a parton, vagy a hajóról jön le. Ezeken a járatokon általában csak készpénzzel lehet fizetni, egyedül a Lofoten szigetekre menő kompnál volt off line kártyaleolvasó a jegyszedőnél, de itt több száz korona volt a viteldíj.

A kompdíjak nagyon változóak. Ami elmondható, hogy nem sok korreláció van az út hossza és a díj között. Ugyanez mondható a kocsi hossza és a díj összefüggéséről is. Ami biztos: a lakóautókat nem igazán preferálják. Általában jóval többet kérnek értük, mint a sokkal hosszabb lakókocsis szerelvényekért és majd dupláját, mint a személykocsikért. A hossz külön költségnövelő tétel. Általában 6 méterig viszonylag barátságos az ár, 7 méter esetén nagyot ugrik és a 8 méteres lakóautót már nagyon megvágják. A mi esetünkben a 704 centiméter plusz motortartó állandó stressz helyzetet okozott. A jegyszedők általában elég elnézőek, csak egy helyen fizettünk nyolc méter után, de az a legdrágább vonalon volt, viszont többször csak 6 méterre taksálták ugyancsak méretes járgányunkat.

A kompokon a személyzet irányítja az autósokat a be- és kihajózásnál, de azért nagyon kell vigyázni. Ha bármilyen gond adódik, minden felelősséget elhárítanak arra hivatkozva, hogy a sofőrnek kell ismernie a járművét és amúgyis az ő kezében van a kormány és lábai alatt a pedálok.

Autók
A norvégok általában nagy kocsikat vezetnek, sok a kombi, az egyre divatosabb kis kocsikat alig láttuk. Általában jó típusokat vezetnek, sok Volvót, Mercedest, Audit láttunk. Ez valószínűleg a nagy távolságoknak, a téli zord időjárásnak és a magasabb életszínvonalnak tulajdonítható. Ugyanakkor a kocsik elég öregek, nagyon sok tíz évnél is régebbi modell közlekedik, de ezek jó karban vannak. Útszélen veszteglő, lerobbant kocsit nem is láttunk.

A norvégok mindig sok holmival közlekednek, a kocsikban elég nagy a rendetlenség. Sok autó tetején folyamatosan fent van a topboksz. Gyakran látni teherutánfutót húzó autót.

Külön kasztot jelentenek a turisták. Szezonban, június közepe és augusztus közepe között, ők adják a forgalom nagyobbik részét. Döntően külföldiek, de nagyon sok helybéli is útra kel ezekben a hetekben.

A turisták talán fele is lakóautóval közlekedik. Mindenféle nációt láttunk, Talán a legegzotikusabb egy portugál volt, de sok spanyol, osztrák, francia, holland, néhány angol, svájci, augusztusban sok olasz és mindenek felett német, német és megint csak német. Az új EU országokból láttunk néhány csehet, szlovént és ugyebár ott voltunk mi is. A skandinávok külön kategória, a legtöbb norvég mellett elég sok svéd, már kevesebb finn és alig néhány dán rótta lakóautóval az utakat. A lakóautók gyártmánya és kora nagyon széles skálán mozgott. Találkoztunk néhány talán 20 évesnél is idősebb járgánnyal és a másik véglet volt a vadi újak, mint a miénk is. A nagy átlag talán 3 – 5 éves lehetett. Legtöbb a Hymer volt, majd a Bürstner, Detleffs és utána szinte minden. Olyan típusokat láttunk, amilyennel eddig csak prospektuson találkoztunk (Roller Team, McLuis, Benair, Caravan International, Mobilvetta, stb.) és nem csak mutatóban. Alig láttunk viszont a luxus kategóriás (Flair, Concord, Arto, stb.) lakóautókból. A mi Chausson-unk is elég sok példánnyal képviseltette magát döntően francia (ez nem meglepetés) és német rendszámmal, de volt osztrák, dán, cseh, norvég, belga felségjelű is. A lakóautók általában a mienknél kisebbek voltak és feltűnő volt, hogy nagyon kevés az integrált és aránylag nagyon sok a félintegrált. Sok kocsin ott volt valamilyen kölcsönző cég emblémája. Elég szép számmal rótták az utakat a mikrobuszokba épített öregebb és fiatalabb kis kocsik. Nagyon sok kocsiban, hozzánk hasonlóan idős párok, de előfordult, hogy 4 – 6 fő, általában családok, vagy fiatal társaságok utaztak. A franciák és olaszok sokszor, akár 6 - 8 lakóautós konvojokban járták az utakat.

A lakókocsi megy ki a divatból. A helyiek és a svédek sok hatalmas, 7 – 8 méteres, nem egyszer duplatengelyes batárokat vontattak hatalmas terepjárókkal. A hollandok továbbra is inkább a lakókocsit kedvelik és sok német sem váltott még. Ezek, nyílván a hosszú úthoz alkalmazkodva közepes, 4.5 - 5.5 méteres lakókocsikat vontattak terepjárókkal, vagy nagy személykocsikkal.

Elég sok buszos körutat is szerveznek. Ezek egy része kempingekben éjszakázik. Ilyenkor egész sátortábort vernek fel a busz körül. Egyik éjszaka a Kaposvári Főiskola diákjaival aludtunk együtt Oslóban. A németek, hollandok, svédek, lengyelek, litvánok, észtek és nem tudom még hány más náció, akiket láttunk valószínűleg motelekben vagy hytta-kban éjszakázhattak.

Döntően a fiatalok között sok sátras turista közlekedett, nekik nehezebb volt a helyzetük, mert kempinghez voltak kötve, bár láttunk néhány vadkempingezőt is. A sátrasok között sok lengyel, dán holland és francia volt. Ugyanebbe a kategóriába tartoztak a döntően német motorosok.

Nagy számmal rótták az utakat olyanok, akik hytta-kban éjszakáztak. Ezek között a helyiek voltak a legtöbben, de minden más náció is élt ezzel a lehetőséggel.

Norvégiában mindössze két magyar rendszámú kocsival találkoztunk a kaposváriak buszán túl. A Lofotenek legvégén, A-ban éppen akkor szállt ki egy fiatal pár egy Suzukiból, amikor mi visszaérkeztünk a motorunkhoz, és már visszafelé jöttünk amikor Fauske után nagy dudálással és zászlólengetéssel leelőzött egy hazai kocsi.

Benzin- és gázolajárak
Bár Norvégia a világ egyik vezető olajexportőre, az üzemanyag árak kimondottan magasak, akár 10 euro centtel is meghaladják Nyugat-Európa árait. A gázolajat átlag egy Euróért kaptuk, ez 91 és 110 cent közötti árak átlagából jött ki, de láttunk még ennél is drágább kutakat. A benzin ennél kb. 10 %-kal volt drágább. Természetesen érzékeltük az adott időszakban a világpiacon bekövetkezett olajár emelkedést is. Északon általában magasabbak voltak az árak. Néhol akár 10 %-os eltérés is volt az út két oldalán lévő kutak között, de nem lehetett szabályt felállítani, hogy melyik hálózat az olcsóbb. Néha egészen váratlanul találtunk olyan kutakat, melyek az adott területen tapasztalt áraknál több centtel is olcsóbbak voltak. Ugyanakkor egyes területeken (például a Lofoteneken) teljes volt az árkartell.

Mindenesetre elmondható, hogy nem volt gond töltőállomást találni. Mi általában 350 – 450 kilométerenként tankoltunk, és ha már egy negyednél jártunk, elkezdtünk kutat keresni.

Turista információs rendszer
A norvégok nagyon sokat költenek arra, hogy megfelelő információval lássák el az arra járókat. Minden közepes és annál nagyobb településen van Turista Információs Iroda. Ezeket nemcsak külön brossurában hirdetik, de jól ki is táblázzák.

A nagyobb települések irodáit valószínűleg egy központi szervezet működteti, míg a kisebbek az Önkormányzatokhoz tartoznak. A személyzetet nyáron diákokból és nyugdíjasokból toborozzák. Azt tapasztaltuk, hogy nem állandó a személyzet, sokszor már következő nap másokat láttunk a pult mögött. A személyzetről elég vegyes, de inkább negatív vélemény alakult ki bennünk, legalább is, ami az érdemi ismereteket illeti. Jellemző volt, hogy a szűkebb környezetre vonatkozó ismereteken túlmutató információval nem tudtak szolgálni. A kedvességgel és szolgálatkészséggel, egy két eset kivételével nem volt baj.

A nagyobb irodák szálláshelyek és közlekedési illetve kulturális események jegyeinek értékesítésével is foglalkoznak. Minden esetben ajándékbolt is működött az irodákban és nagyon sok helyen Internetes munkahelyek is rendelkezésre álltak fizetség ellenében. Az Információs Irodák számunkra legértékesebb része az ingyenes prospektusok polcai voltak.

Ezeken nagyon gazdag választékot találhattunk. Minden közepes, vagy nagyobb település kiad évente egy Guide-ot általában legalább három nyelven (norvégul, angolul és németül), de láttunk francia, spanyol és olasz prosikat is. Néha ugyanaz a kiadvány többnyelvű. Ezek a Guide-ok sok – sok reklám (éttermek, szállodák, kulturális események, stb.) mellett általában térképet, rövid ismertetőket és a fontosabb helyek (látványosságok, szálláshelyek, éttermek, stb.) katalógusát is tartalmazzák. Nem csak az adott településen szerezhetőek be, hanem néha több száz kilométeres körzetben minden irodában. Így a legelőször meglátogatott Stravanger kivételével sehol sem volt gondunk a helyi térképpel, mert azt már jó előre beszereztük.

Talán a leghasznosabb a „Parti utat” bemutató Guide volt, melyet az Internetről már előre letöltöttünk.

A Guide-okon kívül számtalan és tartalmukat tekintve nagyon széles skálát lefedő prospektus áll rendelkezésre. Ezek néha csak reklámanyagok, de van közöttük sok kimondottan hasznos és nagyon szép kivitelű is. Érdemes körülnézni ezek között is. Ez után nem csoda, hogy vagy 30 kilónyi ismertetővel, térképpel és prospektussal tértünk haza.

A Turista Információs Irodákban pénzért is lehet térképeket és útikönyveket kapni. Ezek általában a mi elképzeléseinkhez kicsit drágák. Azért néha éltünk a lehetőséggel. Azt a kempingkatalógust például, melyet az Internetről le lehetett tölteni, az Eid fjord mellett 10 koronáért vettük meg (mert azért menetközben kempinget keresni egy papíralapú doksiból mégis könnyebb), de Lillehammer-ben ingyen osztogatták.

Az árak teljesen ötletszerűnek hatnak. Oyer-ben, húsz kilométerrel Lillehammer előtt vettünk egy a környékre vonatkozó turista térképet 50 koronáért. Ugyanez a térkép Lillehammer-ben 110 koronába került.

Nem csak ezekben az irodákban, de könyvesboltokban is számos nagyon igényes kivitelű foto album kapható, melyek vagy az egész országot, vagy annak egy részét mutatják be sokszor tematikus megközelítéssel. Ezek viszonylag elfogadható áron és általában 6 – 8 nyelven (nem egyszer oroszul és japánul is) kerülnek kiadásra.

Az információs irodák mellett az utak mentén elhelyezett információs táblák is segítik az arra járókat. Minden közösségnek és jelentősebb városnak van ilyen táblája. Ezeket jó előre jelzik, és itt térképen mutatják be a környék nevezetességeit, szállás helyeit, stb. Sokszor az adott területre vonatkozó prospektus is felvehető ezeknél a tábláknál.

Turistautak, turista jelzések, térképek
Hát nem is tudom, mit lehet mondani arról, ami nincs igazán. Norvégiában nagyon sok olyan terep van, amelyik kiváló gyalogtúrázásra. Számos prospektus és útikönyv is megemlíti, sőt ajánlja a túrázási lehetőségeket. Ezzel szemben a gyakorlat az, hogy jelzett turistaút alig van, térképek nem kaphatóak, sőt az Információs irodákban sem lehet túl sokat megtudni. Márpedig ilyen segédletek nélkül veszélyes neki indulni. Soha sem tudni hol keresztezi az ember útját egy szakadék, szurdok, vízfolyás, kőomlás vagy lesz olyan vizes (mocsaras) az út, hogy szinte áthatolhatatlan.

Az olyan híres turisztikai látványosságokhoz, mint például a Preikestolen vagy a Voringsfossens, kiépített utak vezetnek. A mocsaras részek felett fából készült gyalog járdák segítik az átjutást. Ezeken az utakon természetesen láncokkal, hágcsókkal segítik a nehéz sziklás részek leküzdését és hidakkal a vízfolyások lekeresztezését. Még az ilyen jól karbantartott helyeken sem lehet az ember biztos abban, hogy egy sziklaomlás, vagy valami más nem bukkan fel egy kanyarban.

A turistautak elvileg jelezve vannak. A jelzés filozófiája azonban eltér a mienktől. Nálunk az a cél, hogy a jelzés mutassa az utat, Norvégiában jelzés célja, hogy megerősítse az arra járót abban, hogy jó helyen jár.

Norvégiában legtöbbször sötétvörös T betűt használnak a jelzésre. Ezt többnyire sziklákra festik (itt van elég belőlük) és ezért sokkal alacsonyabban vannak, alig ütnek el a szürke alaptól. Sok helyen ezek a sziklák olyan foci labda méretű, vagy kisebb, mozgatható kövek és az emberben felmerül a gyanú, hogy nem mozgatták-e el? Láttunk olyan jelzést is, ami egy füves út felszínéből kiálló tenyérnyi szikla felületre festett sötétvörös pacni volt. Ezért aztán a turisták maguk gyakran kövekből épített tornyocskákkal segítenek rá a jelzésre, de ezek is előfordul, hogy félrevezetik az arra kóválygót.

Útjelző táblát szinte sehol sem láttunk, a távolság, vagy útidő jelzése pedig egyszerűen ismeretlen.

A turista jelzések gyengéit a turistatérképek szinte teljes hiánya tovább rontja. Ez szinte érthetetlen a városi térképek gazdag választékát látva. Egyedül Lillehammer környékén tudtunk a mi fogalmaink szerint is turistatérképnek minősíthető valamit kapni. Ez azt jelenti, hogy rendes léptéke volt (1:100000), voltak rajta szintvonalak és a tereptárgyakról és növényzetről is adott valami információt. Az más kérdés, hogy a jelzett turista utat így is néhol nehéz volt megtalálni. Más helyeken nevetséges, A4 formátumú kézzel rajzolt sematikus valamiket ajánlgattak 10 koronáért, amit a tetejében fekete – fehér másológéppel sokszorosítottak.

Jelzések és térképek hiányában rendszeresen a saját szimatunkra utaltuk magunkat. Nagyot nem buktunk, de biztos, hogy jobban kihasználhattuk volna a lehetőségeket, ha rendes támogatást kapunk.

WC-k
Ha Norvégiában jár az ember akarva akaratlanul feltűnik, hogy nagyon sok nyilvános WC van, és ezek mindenhol ingyenesek. Nemcsak az országúti pihenőkben, hanem minden turista nevezetességnél, sőt néha még templomoknál és temetőkben is. Ezek ahol lehet vízöblítésesek, de sokszor csak pottyantósak, másként fogalmazva olyanok, mint a mi falusi budiink, csak sokkal tágasabbak és higiénikusabb a kialakításuk. Az szinte természetes, hogy a mozgáskorlátozottak számára mindenhol biztosított legalább egy fülke.

Ami igazán több a mi kelet-európai, de még a kontinens más területein található hasonló létesítményeknél tapasztaltaknál, az a tisztaság. Az, hogy mindenhol van papír, és a legeldugottabb helyekről sem hordják el, az a minimum. Ahol víz rendelkezésre áll, ott nagyon sokszor meleg víz is van és természetesen kéztörlő is. Sok helyen még nyáron is fűtik ezeket a helységeket. Azt nem tudom, milyen gyakran takarítanak, de nem emlékszem arra, hogy valahol is elmocskolt WC-t találtunk volna. Kellemes meglepetés volt viszont, amikor a Telemark csatorna mellett az egyik helyen zuhanyozási lehetőségre is leltünk.

Kempinget járó embernek mielőtt elhatározza, hogy letáborozik valahol, az első, hogy megnézze a vizes blokkot. Mi legalább is mindig így teszünk. Tapasztalatunk nemcsak arról a mintegy 30 kempingről van, melyekben aludtunk is, hanem legalább ugyanennyi továbbiról, melyeket megnéztünk, de végül úgy döntöttünk hogy továbbállunk. Ennek oka sohasem a vizesblokk tisztasága volt. Egyedül az Oslo-i kemping, amelyik nagyon zsúfolt és elég lerobbant volt hagyott bennünk negatív élményt ez ügyben. Ezen nincs semmi csodálkozni való, többéves tapasztalatunk, hogy a nagyvárosok melletti, általában csak átmeneti szállásnak használt helyek mindig piszkosabbak.

Nyelvtudás
Aki meg tudja értetni magát angolul, annak Norvégiában nem lehetnek gondjai. Lenyűgöző, és minden kis nép számára példaértékű lehet, hogy mennyien beszélik valamelyik idegen nyelvet és az mennyire természetes arrafelé. Bárkit megszólíthattam, legyen az a Bergen-i utca virágait locsoló középkorú hölgy, vagy egy munkás az útépítésen. A kilenc hét alatt talán két esettel találkoztam, amikor se angolul, se németül nem tudtam kommunikálni és talán további egy - két esettel, amikor a válaszból nem lehetett kihámozni az információt (de akkor is lehet, hogy a hiba bennem volt). Eleinte mindig megkérdeztem partneremet, hogy beszél-e angolul? Erre vagy egy kissé sértődöttnek tűnő „Természetesen” választ kaptam, vagy egy kissé szabadkozó „Egy kicsit…” volt a felelet. Ez utóbbi után rendszeresen kiderült, hogy az illető sokkal jobb, mint én vagyok. Így aztán leszoktam erről a félénk udvarias indításról és válogatás nélkül belekezdtem a mondókámba angolul.

A feliratok természetesen norvégül vannak, sokkal kevesebb angol táblát látni az utcákon, mint itthon. Sajnos az érdeklődésre számot tartó helyeken az ismertető táblák is sokszor csak norvég szöveget tartalmaznak. A turista brosúrák viszont idegen nyelven is rendelkezésre állnak.

Kedves gesztus volt, amikor a Preikestolen kempingben a környéket leíró és a kempinget ismertető egyoldalas sokszorosított anyagot magyar nyelven bocsájtották rendelkezésre. Más helyek tapasztalatai alapján tartottam tőle, hogy egy nyelvtani és helyesírási hibáktól az érthetetlenség határáig hemzsegő iromány birtokába jutottunk és közel álltam ahhoz, hogy az angolt is elkérjem, de kellemes meglepetésre minden szempontból hibátlannak bizonyult, legalább is ami a fordítást illeti, mert a megadott instrukciók alapján nem találtuk meg a keresett turista utat. Meg is dicsértem a kemping háziasszonyát.

Üzletek nyitva tartása, bankkártya használat

Napi cikkek beszerzésével soha sem volt gondunk. Minden közepes vagy nagyobb településen van szupermarket és sok helyen bevásárló központ. Különösen a ritkán lakott északi részeken gyakoriak a kereskedelmi központok. Itt általában van egy vagy több bevásárló központ és szinte mindenféle szakbolt. A környék lakói ide járnak bevásárlásaikat intézni és a választékra nem lehet panasz. A nyitva tartás a nálunk megszokott: hétfőtől péntekig kb. este 6-ig, szombaton kora délutánig, vasárnap zárva.

Norvégiában célszerű annyi készpénzt tartani magunknál, hogy ha kell, bármit kifizethessünk. Benzinkutaknál mindig elfogadták a bankkártyát, szupermarketekben általában, de csúnyán néztek az emberre, ha kisebb összeget akart kártyával fizetni. A kempingek kb. felében tudtuk a bankkártyát használni, viszont sok esetben áru vásárláskor az üzletek nem fogadtak el csak helyi bankok által kibocsájtott kártyát. Így néha 100 eurót is meghaladó tételeket kellett készpénzzel kifizetni.

Nem árt, ha több féle kártya is van nálunk, mert egyes helyeken a VISA-t, más helyeken az EC-MC kártyát nem fogadják el és lehet gond az autorizációval is. A számítógépes kapcsolat a magyar bankokkal nem lehet túlzottan jó, mert legalább a kártyahasználatok felében nem kaptuk meg az SMS üzenetet és nem is történt zárolás. Később minden tételt rendben leemeltek.

Bankjegy kiadó automata minden jelentősebb településen van. Előfordult, hogy autorizációs okokból nem szolgált ki, de a számlán soha sem történt indokolatlan zárolás vagy terhelés.

Rovarok
Ez ügyben vegyesek a tapasztalatok. Korábbi utunk előtt is már figyelmeztettek, hogy Norvégiában sok szúnyogra kell számítani. Fel is készültünk akkor egy sűrű szövésű fémhálóval arra, hogy a kocsi hűtőjének esetleges eltömődését megelőzzük. Ezt most is magunkkal vittük, de sem 11 éve, sem most nem volt rá szükség.

1993-ban a Nordkapp alatti kempingben ugyan láttunk szúnyoghálós kalapot viselő vendéget (üzletekben most is találkoztunk ezzel a szerkezettel) erre nem volt szükség. Korábbi utunk kellemetlen emléke, hogy a Nordkapp-tól elindulva visszafelé már Norvégiában, de utána Finnországban végig és Svédországban is a Botteni öböl partján vagy 3 napot autóztunk úgy, hogy megállni sem volt kedvünk a folyamatos szúnyoginvázió miatt és a jó idő ellenére a lakókocsiban kellett együnk csukott ablakok mellett.

Idén nem sok szúnyoggal találkoztunk, bár fel voltunk készülve mindenféle krémekkel, elektromos és más riasztókkal. Inkább a legyek és egy, általunk eddig nem ismert kicsi fekete bogár okoztak kellemetlenséget.

Meglepően sok légy volt szinte mindenütt, ott is ahol nem volt állattenyésztés a közelben. A norvég legyek sokkal lustábbak az itthoniaknál. Egyes helyeken annyira, hogy mint nálunk a hangyákat, kézzel el lehet nyomni őket, sőt, ha az ember elsőre nem talál, néha még második esélye is van.

Szinte minden reggelinket darazsak zavarták meg és naponta legalább egy – kettő áldozatul esett a kíváncsiskodásának.

A kicsi fekete bogárral több helyen találkoztunk és mindenhol nagyon alattomosnak bizonyult. Gyakorlatilag láthatatlan és elég kellemetlenül csíp. A szúnyoghálón kívül nem találtunk védekezési lehetőséget ellenük.

Mobiltelefon
Az köztudott, hogy a skandináv államok lassan két évtizede mobiltelefóniában vezetik a világot. Ezt eddig személyesen megtapasztalni nem volt sok alkalmunk. Talán ezért hatott kellemes meglepetésnek, hogy akárhol jártunk Norvégiában, mindenhol volt térerő. Egyetlen esetben sem volt gond a Telenor hálózatára felkapcsolódni. Küldtünk és kaptunk SMS-t a Voringsfossens völgyében, Interneteztem teljesen eldugott, apró települések külterületén lévő kempingekből. Természetesen voltak helyek, ahol a térerő alacsonyabb volt (csak egy vagy két jel jelent meg a készülék kijelzőjén), de csak egyetlen eset volt, amikor partnerem megkért, hogy ne mozogjak, mert meg-megszakad az összeköttetés. A GPRS ezen a helyen is rendben működött.

Ami az egészben érdekes, hogy ugyanakkor bázisállomást alig láttunk, minden esetre sokkal kevesebbet, mint itthon. Feltehetően környezetvédelmi okokból az álcázott bázisállomásokat elterjedten alkalmazzák.

Összegezve:
Norvégiát mindenkinek jó szívvel ajánlhatjuk aki
• jobban kedveli a természeti szépségeket, mint a városok adta élményeket,
• szívesebben vándorol, mint állótáborozik,
• nem riad vissza az önellátástól,
• el tudja fogadni a hűvös, esős időjárást és
• vállalja a hosszú autózást változatos terepen.
Norvégiába 2-3 hétnél rövidebb időre nem szabad elindulni. Akinek csak korlátozott idő áll rendelkezésére, annak a dél-nyugati fjordvidék meglátogatása javasolható.

2004. november




Te is küldd be képeidet és tapasztalataidat, hogy mások is olvashassák!

GPS:68.207513 14.480174

Információ

Kategória
Élménybeszámoló/útleírás
Ország
Norvégia

Kapcsolódó anyagok

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Események

Hírlevél

Fórum friss: