Beküldte: posap 2015.08.09. - 2015.08.17.


Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu, Balatonfüred


Relatív nagy területen fekvő kemping, sok sportolási lehetőséggel. Az elhelyezkedése, és a partja szuper, a kiszolgálással mi elégedetlenek voltunk.

A parcellák közti elektromos aljzaton a 10 db kiállásból kb. 5-6 működött csak, meleg víz egyik vizesblokkban sem volt az ott töltött egy hét alatt. Ez a fajta lerobbantság és az, hogy ezer éve nem volt semmihez hozzányúlva, az egész kempingre igaz.

A part szuper, pici gyerekeknek is van homokos plázs, alacsony vízzel, és ingyenes vízi csúszdával, a nagyobbaknak pedig a bérelhető vízi eszközöktől kezdve a wakeboard pályáig számos lehetőség adott a kikapcsolódásra. A kempingben található szupermarket választéka átlagos, az árai kicsit drágábbak, viszont mivel sétatávra van Tesco és Spar is, így itt csak azt ajánlom megvenni, amit nagyon muszáj, egy kisebb bevásárlásért már érdemes kisétálni a kempingből.

A kemping éttermei közül csak a Kalóztanyát ajánlom, a többi, amit próbáltunk mind ehetetlen volt, de legalább drága és egy flegma pincér hozta ki.

Összességében nem rossz kemping, a környék látnivalóit és szórakozási, vagy kikapcsolódási lehetőségeit hozzávéve pedig hibátlan helyen van, de a kemping által nyújtott szolgáltatások ár-érték aránya nincs a helyén.



Te is oszd meg tapasztalataidat a többiekkel >>>

A kempinget egyszerűen Te is értékelheted csillagozással, de ne itt, hanem a kemping adatlapján, amit a kapcsolódó anyagoknál találsz!

Ennek az oldalnak az alján azt értékelheted, hogy kempingező társunk megosztotta velünk a tapasztalatait.
Köszönet érte!

GPS:46.9599039 17.88512019999996

Információ

Kategória
Kemping
Ország
Magyarország
Általános információk
Akadálymentesített Gyerekbarát kemping Játszótér
Szálláslehetőségek
Sátor Lakókocsi Lakóautó 3,5 t-nál nehezebb lakóautó Mobilház bérelhető Apartman bérelhető
Fizetés/Kedvezmények
Bankkártyás fizetés Üdülési csekk SZÉP kártya
Elektronika
Áram
Fekvés
Közvetlen vízpart Saját strand
Terület
Parcellázott helyek Füves talaj Árnyékos helyek Árnyék nélküli helyek
Étkezés kempingen belül
Élelmiszerbolt Étterem Büfé Bár Söröző
Étkezés a közelben
Élelmiszerbolt Étterem Pizzéria Büfé Bár Söröző
Konyha/szaniter
Mosogatóhely Mosógép Melegvizes zuhanyzó WC Kémiai WC ürítőhely
Grillezés / bográcsozás
Gázgrill megengedett Faszenes grill megengedett Tűzrakás csak a tűzrakóhelyen
Sport és bérlési lehetőségek
Kerékpár Csónak Kajak Surf Tenisz Asztalitenisz Vitorlázás Saját hajó vihető Vízibicikli Strandröplabda Kenu Focipálya
Horgászvíz típusa

Kapcsolódó anyagok

Füred Kemping és Üdülőfalu

Térképes kemping ismertető.

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...