Beküldte: GaborApa


Tisza-tavi vadkempingezés


2007 nyara.
Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ezért kicsit felderítettük a Tisza tavat.

Az interneten főleg a vadkempingezéssel kapcsolatos anyagokat olvastam át, melyek többsége a vadkempingezés ellenes hivatalos vagy talán inkább a kempinges lobby tevékenység alapján íródott. Az ürügy, hogy a vadkempingezők sok szemetet hagynak hátra. Véleményem szerint a vadkempingezés önmagában nem jár szemeteléssel, ez csak kulturáltság kérdése. Egy horgász vagy egy kiránduló nagyobb eséllyel hagy hátra szemetet, hiszen mozgásban van. A parton eldobálva nem is nagyon volt szemét (csak gyűjtőzsákokban), a vízben viszont sajnos úszkált jó néhány műanyag palack, melyek (mivel folyó) valószínűleg valahol följebb lettek a Tiszába dobálva.

Lényeg, hogy abból indultam ki, hogy ahol sokan vadkempingeznek ott a lakóautót biztosan nem fogják elzavarni. Kinyomtattam hát egy olyan térképet melyen jelölve volt, hogy hol találhatóak a legsűrűbben a vadkempingezők. Ezeket a részeket vettük célba, és azt tapasztaltuk, hogy ezek a részek azok, ahol nagyobb kiterjedésű vízszintes, füves rész van a víz és a gát között. No meg azt is, hogy ezeket a területeket mára mind privatizálták, és magánkempingek lettek az egykor mindenki számára használható partokon.

Így hát nekiálltunk felderíteni a part többi részét.

A töltésre mindenhol kitették a "behajtani tilos kivéve vízügyi engedéllyel" kresz táblát, de ettől nem kell megijedni, mert napi 200 Ft-ért (heti 600) lehet venni engedélyt. Mi a Katamarán nevű kempingben vettük ezt meg, ahol egyébként 1500 Ft-ért maradhattunk volna, de a közvetlen parti helyek mind foglaltak voltak. Az engedély szerint körbe a töltésen mindenhol lehet vele autózni, de szomorúan tapasztaltuk, hogy ez a valóságban csupán a keleti partra igaz. A nyugati parton útépítés címén nem lehetett behajtani.

A Tó körül most adták át az EU pénzből épült kerékpárutat, ami gyakorlatilag annyi, hogy a töltést aszfaltréteg borítja. A nagy kerékpárútnak nagy szépséghibája, hogy több kemping-kikötő is található mely a töltés mindkét oldalát elfoglalja, és ezeken a részeken magát a töltést is lezárják maguknak. Persze a kerékpárút ünnepélyes megnyitásakor kinyitották a kapukat, de másnapra már vissza is zárták. Volt, hogy a lakóval a töltés tetején kellet forgolódnom, mert sem zsákutca, sem egyéb táblával ezt nem jelzik előre. Ilyenkor vissza kell menni az előző töltésfelhajtóig, és a falun keresztül megkerülni a lezárt partszakaszt.

Ahol viszont lehet haladni a töltésen az gyönyörű. A töltésről szép rálátás van a tóra. Lehet gyönyörködni a rengeteg virágzó vízinövényben, a madárvilágban és úgy általában a viszonylag érintetlen természetben.

A vadkempingezés errefelé életforma. Láttunk egész nyárra berendezkedett táborozásokat is. Csupán lakóautós szempontból az a gond, hogy autóval a vízpartra nem szabad lemenni, mert ha jön egy eső, akkor nemigen lehet visszakapaszkodni. A kempingezők fent hagyják a kocsit a töltésen, és lent, a vízparton sátrat vernek, a fák között.

Mi egy fix helyet találtunk, egy betonos csónaksólyázót, ahonnan biztonsággal ki is lehetett jönni.

A parton kicsit félrehúzódtam, hogy ha valaki csónakot akar letenni, akkor elférjen mellettünk. Balra ugyanis a vízparton egy földút indult ahol 2-3 lakóautó egymás mögött is elférhet. A két nap alatt egy csónak ment be, kettő jött ki, ez elég elviselhető zavarásnak mondható. Nagyon nyugodt estéink voltak melyek csendesnek csak azért nem mondhatóak, mert az a rengeteg madár éjszaka is szövegelt, ráadásul a rablóhalak is egész éjjel dolgoztak.

Csónakot a legtöbb kikötőben lehet bérelni, és a kismotorosokhoz nem kell jogosítvány sem. Érdemes.

Mi azonban összeismerkedtünk Lacival, aki egész nyáron ott lakik, bent az egyik szigeten építettek nagyon klassz tábort. Felajánlotta, hogy megmutatja nekünk a szigetvilágot, és bevitt minket a csónakjával.

Később kölcsön is adta a csónakot egy kis túrázásra. A szigetek között, a csatornákon, a vízbehajló fák között hajóztunk, a virágzó tavirózsamezők, és mindenféle más növények között. Közben felvertünk néhány madarat, de sok csak nézett ránk, hogy mit keresünk mi itt.

Lassan érlelődik, hogy kéne bizony egy lakóhajó is :-))).



Kiegészítés 2014: a balra induló földutat kereszteben felásták így már csak egy lakóautó tud ide állni.




Te is küldd be képeidet és tapasztalataidat, hogy mások is olvashassák!

GPS:47.5717587 20.6975097

Információ

Kategória
Vadkemping hely
Ország
Magyarország

Kapcsolódó anyagok

Tisza-tó vízpart

Beküldte: GaborApa elég nagy a terület...

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...