EU-kártya vagy/és biztosítás...

2014.06.19.

Sokakban felmerül ilyenkor a kérdés, hogy szükséges-e külön biztosítást kötniük, vagy unión belül már teljesen felesleges? Esetleg kaptunk a bankkártyánk mellé utasbiztosítást is? A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy milyen biztosítást érdemes választani külföldi utazáshoz.


A legtöbben már hallottak az úgynevezett EU-kártyáról, azaz az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról.

Habár kiváltásával tudjuk igazolni EGT-s államokban (Európai Gazdasági Térség, tehát az uniós államokon kívül Izland, Norvégia, Liechtenstein és Svájc) az orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokra való jogosultságunkat, ez a valóságban (főleg az utasbiztosításokhoz képest) meglehetősen kevés orvosi vizsgálatra/beavatkozásra jogosít minket. Ráadásul számos olyan ország van (például Belgium, Franciaország, Luxemburg és Finnország), ahol előre ki kell fizetni a "számlát", és majd csak utólag igényelhetjük vissza az ellátásra kifizetett összeget, vagy annak egy részét.


Sőt, olyan államok is vannak, ahol önrészt is kell fizetni, melyet utólag sem igényelhetünk vissza. Ez pedig több tízezer forintos tétel is lehet. Például Finnországban egy ambuláns műtétért fizetendő önrész mértéke 90,3 euró, azaz közel 28 ezer forint. Horvátországban a térítésmentesen igénybe vehető életmentő és elsősegély-ellátások esetén is átlagosan 15 százalékos önrészt kell fizetnünk. Belgiumban kórházi kezelés esetén a 15,31 eurós (4700 forintos) napidíjat és a 42,58 eurós (13100 forintos) átalány-illetéket is önrészként kell kifizetnünk.


A nyári hónapokban ugrásszerűen megnő a kártyaigénylések száma (érdekesség, hogy a síszezon alatt kevésbé figyelhető meg hasonló kiugrás). Tavaly összesen közel 470 ezer magyar kérte ki az EU-kártyát. Idén május végéig pedig 141 ezer darab kártyát állítottak ki a hatóságok - tájékoztatta lapunkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). 2013-ban az eddig beérkezett számlák alapján több mint 9000 esetben használták a kártyát. Az ellátási esetek értéke pedig (tehát amit az OEP kifizetett a külföldi biztosítóknak) az több mint kétmilliárd forint. Ez alapján kiszámítható, hogy egy külföldi ellátás átlagos értéke meghaladja a 225 ezer forintot is. Nem úszta meg viszont ennyivel az a magyar család, amelynek a háza is ráment egy amerikai kórházi kezelés kifizetésére. Összesen 400 ezer dollárt követeltek és hajtottak is be rajtuk:

Fontos tudni, hogy EU kártyára az jogosult, akinek rendezett a jogviszonya. A kártya 3 évig érvényes, ám csak akkor használhatja a kártyatulajdonos, ha az igénybevétel időpontjában is rendezett a jogviszonya - hiszen ez 3 év alatt változhat. Ellenkező esetben az OEP átadja a TAJ számát a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), aki megindíthatja vele szemben az eljárását.


A bankkártyámhoz is tartozik biztosítás, az nem elég?

Miután a turisták által sűrűn látogatott üdülőhelyek környékén az orvosok legtöbbször magánpraxisban működnek, valamint számos országban a hazainál szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, ezért mindenképpen ajánlatos megfontolni egy utasbiztosítás megkötését is. Mielőtt azonban több ezer forintért kötnénk a vakáció egy-két hetére biztosítást, ellenőrizzük, hogy a bankkártyánkhoz tartozik-e utasbiztosítást. Korábban ugyanis a dombornyomott plasztikok többségéhez a bankok díjmentesen (vagy minimális éves díjért) adtak utasbiztosítást is, mely akár két hónapos kinti tartózkodás idejére is védelmet nyújt. Ráadásul a poggyászunk eltűnését vagy fogorvosi kezelést is fedezheti egy ilyen biztosítás. (Igaz, az elmúlt hónapok során több bank is megszüntette a kártyákhoz tartozó díjmentes utasbiztosítást. Például a Citi Life hitelkártyához a tavalyi év végéig 2990 forintos kedvezményes áron lehetett éves utasbiztosítást igényelni, az idei évtől viszont már a standard 4990 forintos áron kérhetik az ügyfelek. De hasonlóan járt el a Sberbank és az MKB is korábban, megszüntetve az egyes kártyákhoz járó díjmentes biztosítást.)

Ma már szinte mindenkinek van bankkártyája. Mégis sokan elfelejtik, hogy díjmentes vagy kedvezményes utasbiztosítás is kapcsolódhat a plasztikhoz.

Például a Budapest Bank valamennyi dombornyomott kártyájához tartozik utasbiztosítás, amely a kártya birtokosának alapszintű védelmet nyújt 7,5 millió forintos értékig külföldön bekövetkező baleset vagy megbetegedés esetén. Ráadásul több, extrémnek számító sporttevékenység kapcsán is védelmet biztosít (rafting, búvárkodás, motorcsónakos vontatott matracozás). Habár a CIB Banknál csak az aranykártyákhoz jár díjmentesen utazási védelem, mégis érdemes lehet a sima kártyánkhoz is igényelni. Mivel az éves díja (3490 forint) körülbelül ugyanannyi, amennyiért egy hétre tudunk biztosítást kötni. A K&H-nál is csak az aranykártyáknál került az utasbiztosítás beépítésre a kártya éves díjába, sima dombornyomott kártyák esetén az éves díj hatezer forint, mely 60 napos külföldi tartózkodásra nyújt fedezetet - tudtuk meg a pénzintézettől.


Egy egyhetes, európai tengerparti nyaralás biztosításának ára háromezer és ötezer forint között mozog (a netrisk.hu biztosítási portál kalkulációi alapján), ezért tanácsos lehet a bankkártyánkhoz igényelni az általában egy évre (vagy a kártya lejáratáig) érvényes utasbiztosítást ugyanilyen áron. Így egyrészt a következő utazáskor nem szükséges megint külön több ezer forintot kifizetni, másrészt pedig nemcsak a biztosítás díja miatt spórolhatunk sokat, de az esetlegesen bekövetkezett szerencsétlenség esetén sem kell előre kifizetnünk a szolgáltatást, vagy olyan önrészt, melyet sosem látunk viszont.

Mindenesetre ne csak azt ellenőrizzük, hogy a kártyánkhoz már tartozik-e, vagy esetleg igényelhetünk-e kedvezményes utasbiztosítást. Természetesen fontos, hogy összehasonlítsuk a külön igényelhető biztosításokkal is, és saját igényeinknek megfelelően (poggyászvédelem, extrém sportokra kiterjedő védelem, gépkocsi-asszisztencia) válaszuk akár a drágább, de magasabb szintű védelmet nyújtó szolgáltatást. Ez lehet egy bővített, éves biztosítás a bankkártyánkhoz, vagy ha ritkán utazunk, akkor pedig valamelyik biztosítónál, már a neten is percek alatt megköthetjük a nyaralásunk idejére. Így pedig akár több millió forintos orvosi kiadástól kímélhetjük meg magunkat.


Forrás: penzcentrum.hu

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...