Hűtő infó

Hideget mindig úgy állítunk elő, hogy elvonjuk a hőt. Egy hőszivattyú működhet termoelektromos elven, vagy használhat könnyen párolgó folyadékot a hőelvonáshoz (kompresszoros, ill abszorpciós hűtők). A hűtőszekrényeket működési elvük alapján ebbe a három csoportba sorolhatjuk. Természetesen mindegyik működési elvnek vannak előnyei és hátrányai.

A termoelektromos hűtők.

Jellemzően az autós hűtőládákhoz használt rendszer. Előnyük, hogy viszonylag olcsók és általában mobilak. Gyakran szivargyújtóról üzemeltethetők.

A hűtőteljesítmény összefüggésben van az alkalmazott termoelem méretével, és kialakításával A működési elvből következik, hogy a belső tér nem hűthető le tetszőleges mértékben a külső környezeti hőmérséklet alá. A jobb hűtőládák maximális hűtőteljesítményét a két hőmérséklet különbségeként szokták megadni (jelölése: delta ΔT).

Eltérő szennyezésű (P ill. N típusú) félvezető csapocskák helyezkednek el felváltva két kerámialap között úgy, hogy egyik szomszédjukkal az egyik lapon, másik szomszédjukkal pedig a másik lapon vannak elektromosan összekapcsolva. Ha áram folyik keresztül rajtuk, az érintkezési pontok az egyik oldalon felmelegszenek, a másik oldalon lehűlnek az áram irányától függően.

Az abszorpciós hűtők

Az ilyen elven működő hűtők a legelterjedtebbek a lakójárművekben. Előnyük, hogy működésükhöz csupán hőre van szükség, ezért gázról is üzemeltethetők. Hátrányuk, hogy nagyon rossz a hatásfokuk, nagy melegben működésük lelassul, leáll, ami igen kellemetlen egy nyári nyaralás során. Fontos tudni, hogy érzékenyek a vízszintes helyzetre is ezért számíthatunk rá, hogy egy lejtős parkolóban szintén leállhat a működésük..

A hidrogén- és ammóniagázok mozgásán, termodinamikai folyamatain alapuló módszer szerint a melegítés hatására folyamatosan áramlik a csövekben miközben az elpárolgó ammónia hőt von el a hűtőszekrény belsejéből.

Az abszorpciós elven működő hűtőkészülék fűtőegységből, kondenzátorból, elpárologtatóból és abszorberből (oldóból) áll. Az elpárologtatóban a hűtőközeg (ammónia) gőz halmazállapotba jut és hőt von el a hűtendő térből. A hűtőközeg gőzt az oldószer (víz) nyeli el, a gőz az oldószerben feloldódik. A hűtőközeg gőzöket elszívja az elpárologtatóból és megköti azokat. A keletkezett ammónia-víz keverék a fűtőegységbe kerül, ahol a fűtőtest hevíti. A hevítéssel kihajtják az oldatból az ammóniagőzt, ami a kondenzátorba áramlik és ott a nyomás megnő. A forró ammóniagőz a kondenzátoron keresztül adja le hőjét a környezetnek. Az ammónia cseppfolyósodik, az elpárologtatóba jut és ott ismét elgőzölög.

Az abszorpciós gépeknél fokozottan ügyelni kell arra, hogy a lakó vízszintesen álljon. Az ábrán látható, hogy a csőrendszer a készülék vízszintes helyzetéhez képest enyhe lejtéssel fut. A csőrendszerben a folyékony halmazállapotú töltőanyag áramlását megakadályozza, ha nem vízszintesen áll a berendezés, emiatt ezt a lejtést megszüntetjük, vagy túl nagyra állítjuk.

Az abszorpciós hűtőkészülékek hatásfoka rosszabb a kompresszoros hűtőkénél. Főleg akkor alkalmazzák, ha nincs elektromos áram a használat helyén, mivel a működtetéséhez csak hő szükséges, ezért működtethető akár gázpalackról is. 3 üzeműnek azért szokták nevezni mert általában van benne egy 12V-os és egy 230 V-os fűtőbetét is valamint egy pici gázégő is. Így 3 energiaforrásról is működtethető A hűtés elindulása nem esik egybe a bekapcsolással. Az abszorpciós hűtő „normális” beindulásához akár több óra is szükséges lehet. Kánikulában, amikor nincs megfelelő hő különbség a hűtőrács és a körülötte lévő levegő között a keringés le is állhat. Pedig ilyenkor lenne a legnagyobb szükség a működésére. A hűtőbordák ventillátoros szellőztetésével egy szintig javítható még a hőleadás.

Kompresszoros hűtők A leghatékonyabb és a legmegbízhatóbb hűtési mód. Előnyük, hogy hűtőteljesítményük nem függ a külső hőmérséklettől és energiatakarékosak. Hátrányuk, hogy működésükhöz mindenképpen áramra van szükség.

Működésének lényege, hogy a hűtőközeg az alacsonyabb nyomású térben könnyen párolog. A nyomásváltozás úgy hozható létre, hogy a gép kompresszora 1-1,5 bar nyomásra összesűríti a hűtőközeget, majd ezt a sűrített, cseppfolyós anyagot egy nagy keresztmetszetű csőszakaszban elpárologtatja. A párolgás hőt von el a környezetétől, és ez biztosítja, hogy a tároló térben lévő hőmérséklet csökkenjen. Ezután a gáz halmazállapotú hűtőközeg ismét a kompresszorba kerül, ahol ismét cseppfolyósra sűríti, és a ciklus elölről kezdődik. Maga a folyamat automatikusan, a fizika törvényszerűségei alapján zajlik le. A folyamatos nyomásváltozást - nyomásnövelést - a kompresszor biztosítja.

A kompresszoros hűtők a nem előhűtött termékeket is rövid időn belül lehűtik és fagyasztani is tudnak. Működésük nem függ a külső hőmérséklettől. Nagy melegben is képesek előállítani akár -18°C-os hideget. Ugyanannyi energiával hidegebbet csinálnak, ezért akkumulátorról is táplálhatók.

Egyes munkafolyamatok igényelhetnek megfelelő szakmai ismereteket, képesítéseket. A munkát mindenki csak a saját felelősségére végezze, vagy vegye igénybe szakember segítségét!


Kapcsolódó anyagok

Mini konyhapult házilag

Praktikus konyhapolc elősátorba....

Beküldte: Pegi

Tavaszi felkészítés

A tavasz beköszöntével elkezd bizseregni valami....

Beküldte: okrauss

Lakójárművek gázrendszere

A gáz segítségével nagy energiát lehet szállítani viszonylag kis helyen.

Beküldte: GaborApa

Gáztartályok a lakóautóban

a tökéletes megoldás...

Beküldte: Nemo25

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...