XV. Lakóautó Börze

Nem tudjuk, hogy mennyien vannak olyanok, akik szeretnék eladni a lakóautójukat, nem tudjuk hányan lehetnek, akik vennének. Szintén nem ismert a komoly érdeklődők száma, sőt a kíváncsiakat még csak meg sem tudjuk saccolni, de mindannyiukat várja a
XV. LAKÓAUTÓ BÖRZE és TEADÉLUTÁN
október 10-én szombaton 9 órától.

A használt lakóautók őszi seregszemléjére cégünk a Levanter Lakóautó Kft. telephelyén kerül sor, melynek címe: 1149 Budapest Mogyoródi út. 16-20. (Hungaroszerviz telep, a Mexikói út sarkánál).

Az időpont: 2015. október 10. szombat, ami minden bizonnyal egy kellemes, napsütéses őszi nap lesz, legalábbis reményeink szerint, mert a rendezvény főleg a szabad ég alatt fog zajlani.
A Börze 9 és 14 óra között várja a látogatókat. A belépés magánszemélyek számára természetesen díjtalan, mint ahogyan a parkolási lehetőség is, amit a közelben lehet igénybe venni.

Van Önnek eladó lakóautója? Akkor az Ön számára a következőket biztosítjuk a Börzén, ráadásul teljesen ingyen:

Az autó bemutatására alkalmas szilárd burkolatú terület, teljes nyitvatartási időben.
Az autó műszaki paramétereit, felszereltségét, árát tartalmazó tabló.
2 db szabályos adásvételi szerződés, amit csak ki kell tölteni és megköthető az üzlet.
Az autó leírását és a fotóit felrakjuk a weblapunk használt autó rovatába.

Kérjen állapotfelmérést!
A börzét megelőzően kérhet részletes, az alap járműre és a felépítményre is kiterjedő állapot felmérést, amit szakembereink egyeztetett időpontban, kedvezményes áron végeznek el. A vizsgálatról jegyzőkönyv készül, ami reális képet ad az autó műszaki állapotáról és támpontot jelent az ár meghatározásában.
A feltárt hibák javítását, az alkatrészek beszerzését partnercégünk, a Hungaroszerviz helyben megoldja.

A börzén való megjelenés az eladni szándékozók magánszemélyek számára is ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Erre azért van szükség, hogy előzetesen fel tudjuk mérni az igényeket, mert őszintén szólva fogalmunk sincs arról, hogy mekkora érdeklődésre számíthatunk. A telepen kb. 40 lakóautónak tudunk helyet biztosítani, a jelentkezés sorrendjében. Ha eldöntötte, hogy megválik lakóautójától, akkor IDE kattintva jelentkezzen most! Amennyiben Ön lakóautó kereskedéssel is foglalkozik, akkor kérjük, hogy egyeztesse velünk, hogy milyen feltételekkel tudunk helyet biztosítani.

Ön venni szeretne? Akkor bizonyára örömmel fogadja az alábbi szolgáltatásokat:

Amennyiben regisztrált hírlevél olvasónk, akkor a Börze előtt 3 nappal elküldjük Önnek az eladó autók listáját.
Műszaki szakértői segítséget vehet igénybe, ami megkönnyítheti a döntést.
Ha hitelt szeretne igénybe venni, finanszírozási ajánlatot készítünk Önnek.
Vásárolhat, vagy megrendelhet kiegészítő felszereléseket újdonsült autójához.

Ha Ön lakóautó tulajdonos, de most éppen nem akar eladni, akkor is érdemes eljönnie a Börzére.

Ha ezen a napon vásárol, vagy rendel Fiamma előtetőt, elősátrat, kerékpártartót, Telair tetőklímát, vagy Teleco műholdas antennát, a beszerelést ingyen elvégezzük Önnek.
Ha az autóján javításokat szeretne elvégeztetni, konzultálhat szakembereinkkel, kérhet árajánlatot. Partnerünk a Hungaroszerviz minden típus teljeskörű diagnosztikai és autószerelési munkáit vállalja.

A TEADÉLUTÁN PROGRAMJA
október 10-én, szombaton délután 3 órától a Levanter Lakóautó Kft. telepén.

Az előadások témái a következők lesznek:

- Merre tovább diesel motor? Beszélgetés a VW-botrányról és következményeiről
Előadó: Bánfai Zsolt autógépész mérnök

- Kempingbusz, az egyre népszerűbb lakóautó
Előadó: Zelena Ferenc, Levanter Lakóautó Kft.

- Beszámoló a szeptemberi Macedón-Albán lakóautós túráról
Előadó: Németh Tibor

A szünetekben teával várjuk kedves vendégeinket.

A péntek és szombat éjszakára telepünk egy rögtönzött kempinggé alakul: mindazok lakóautójukban ott tölthetik az éjszakát, akiket a börze és a teadélután érdekel.

Az előadásokra és a kempingbe a belépés ingyenes!

További információk: Dezső András, telefon: 30/9250-682, 1/220-7976 http:www.levanter.hu/

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...